back to top
KezdőlapFormula 1Rosberg megkérdőjelezi Vettel visszavonulásának időzítését

Rosberg megkérdőjelezi Vettel visszavonulásának időzítését

-

Nico Rosberg négyszeres világbajnok honfitársa, Sebastian Vettel karrierjére tekintett vissza, és azt a kérdést boncolgatta, vajon jókor vonult-e vissza.

Vettel számára a sikerek pályafutása viszonylag korai szakaszában jöttek. Máig ő minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka, de 26 éves korára már négyszeres világbajnoknak mondhatta magát. A Red Bullos sikereket követően egy Ferraris, majd végezetül egy Aston Martinos periódus következett. Ugyanakkor az olaszoknál eltöltött utolsó éveiben Vettel talán már nem mutatott csúcsformát, Rosberg például erre is kitért. Mindenekelőtt azonban leszögezte, Vettel öröksége legendás marad.

„Kezdésként el kell mondani, hogy legendás karriert hagy hátra” – mondta Rosberg a Sport1-nek nyilatkozva. „Seb minden idők egyik legsikeresebb versenyzője, és hihetetlen, amit a Forma-1-ben elért. Az a négy bajnoki cím egymás után természetesen őrületes.”

Vettel számára a 2020-as koronavírus miatti szünet közben derült ki, hogy a Ferrari már nem számít rá, a következő évre pedig a Lawrence Stroll vezette Aston Martinnál talált menedéket.

„Itt voltak olyan szakaszai, amikor ismét fantasztikusan vezetett, például az idei szezon végén” – tette hozzá 2016 világbajnoka Vettel utolsó éveivel kapcsolatban. „De ez nem volt mindig így. Sokszor megpördült magától, ami teljesen megmagyarázhatatlan egy négyszeres világbajnoktól. Furcsa volt, hogy ezek a dolgok futamról futamra megtörténtek. Mentálisan ez nehéz lehetett.”

Rosberg rögtön azután vonult vissza, hogy világbajnok lett, mindenki nagy meglepetésére. Vettel viszont a pályafutása végére már egy középcsapatnál vezetett, Rosberg pedig arról beszélt, hogy ő semmiképpen sem akarta így befejezni, és pont emiatt gondolkodtatta el, hogy vajon Vettel hogy van ezzel.

„Feltétlenül el akartam kerülni, hogy egy negatív spirálba kerüljek, és egyre mélyebbre süllyedjek. Ez volt számomra a horror forgatókönyv. Biztos vagyok benne, hogy Sebnek sem volt könnyű. De hogy a megfelelő időben hagyta-e abba, ezt a kérdést csak ő maga tudja megválaszolni. Az utolsó futamokon mintha felszabadult volna, és úgy vezetett, mint a legjobb időszakában. Briliáns versenyeket futott, és hihetetlen dolgokat mutatott. Austinban az élen állt, Brazíliában pedig negyedik vagy ötödik lett egy rendkívül lassú autóval. Nagyon erős volt, és emiatt úgy gondolom, hogy szépen zárta a pályafutását” – zárta gondolatát a korábbi Mercedes-pilóta.

Vettel: Furcsa lesz ott lenni és nem részt venni

Forrásf1i.com