KezdőlapFormula 1Rowland: Bár ne Kubicával kéne küzdeni az F1-es ülésért

Rowland: Bár ne Kubicával kéne küzdeni az F1-es ülésért

-

A Renault fejlesztő versenyzője, Oliver Rowland úgy véli, ő a második favorit egy esetlegesen megüresedő helyre a csapatnál. Az első helyre Robert Kubicát sorolja.

A 24 éves versenyző második szezonját tölti a Formula 2-ben, Charles Leclerc mögött 50 pont lemaradással a második helyen áll a bajnokságban. Mivel ő is a Forma-1-be tart, kíváncsian figyelte, hogy szerepelt a hungaroringi teszten Nicholas Latifi és Robert Kubica a Renault-val.

„Nyilvánvaló, hogy megpróbálok (F1-es) ülést szerezni a következő évre és láttam, hogy Kubica is tesztelt, szóval rajta tartom a szemem.” – mondta Rowland a Channel 4-nak. „Az első napon F2-es csapattársam, Nicholas vezetett, kaptam is tőle némi információt.”

„Ez számomra jó, mert ő megfelelő referencia számomra, így tudom hogyan viszonyítsam magam hozzá, őt pedig Roberthez. Persze ezeken a teszteken sosem lehet tudni, ki mennyi üzemanyaggal ment, milyen beállításokat használtak az erőforrásokhoz, szóval nehéz kívülről megállapítani, hogy is állnak.”

„Nyilvánvalóan Robert hihetetlenül ment.” – folytatta Rowland. „Megsérült, de visszatért, némileg akadályoztatva van a keze miatt, így kíváncsian vártuk, hogy teljesít majd. Sokan támogatják őt és mindenki szeretné újra a Forma-1-ben látni, ezért nekem nincs könnyű dolgom, ha ő képben van.”

„A magam részéről, engem nem támogat az egész világ, de a második befutó lehetek Robert mögött. Tisztelem őt, jó lenne őt újra itt látni, csak ne kellene vele küzdenem az ülésért!”