KezdőlapFormula 1Russell: A péntekek törlése kaotikus lenne

Russell: A péntekek törlése kaotikus lenne

-

George Russell elmondta a véleményét a kétnapos hétvégeformátumról, ami majd az Emilia Romagna Nagydíjon fog debütálni.

Az Eifel Nagydíjon is láttuk már egy hasonló hétvégét a pénteki nap elmaradásával, de az nem volt tervezett, az időjárás szólt közbe.

„Nem hiszem, hogy el kéne hagynunk a péntekeket, de úgy érzem, három, összesen négy órás edzés valóban túl sok. Két alkalom remek lenne” – nyilatkozta.

„Úgy gondolom, ha teljes egészében elhagynánk a pénteki napot, kicsit kaotikus lenne a helyzet, mert például nem gyakoroljuk be azt, hogy kell belőni az autó hűtését, a fékeket, a megfelelő gumihőmérsékletet és leszorítóerőt.”

Azonban azt a brit is érzi, nagyobb teret kaphatna a kockáztatás a beállításoknál a teljesítmény optimalizálásához.

„Ami engem illet, élveztem a kétnapos lebonyolítást” – utalt vissza az Eifel Nagydíjra. „Lehetőségeket biztosít, kicsit több lett az ismeretlen mindenki számára. Azt hiszem, minden azon múlik, mennyi kockázatot akartok vállalni a csapattal, hiszen nyilván nincs időtök tesztelni. A Forma-1-ben olyan magas a színvonal, hogy nem hibáznak túl gyakran. Ennek pedig túlnyomó részt a sok gyakorlás az oka. Talán a Nürburgringen is azért romlott el több autó, mert nem volt pénteken edzés, és nem sikerült megtalálni a megfelelő hűtést, illetve többet is hibáztak a pilóták.”