back to top
KezdőlapFormula 1Russell a szurkolókkal együtt reméli, hogy 2024 már jobb lesz

Russell a szurkolókkal együtt reméli, hogy 2024 már jobb lesz

-

George Russell optimistán és pozitívan várja a 2024-es szezont.

A Red Bull uralma gyorsan megmutatkozott idén, így a többiek már az év elején konstatálhatták, hogy lemaradásuk nem csökkent a tél alatt, hanem megnövekedett. Az osztrák csapat az egyeduralma mentén nyerte a versenyeket, míg a fejlesztési hajrában az Aston Martin lemaradt, míg a Ferrari, a Mercedes és a McLaren előrelépett.

A Bikák mögött izgalmasan alakul a verseny, ugyanis a konstruktőri lista második helyéért a csillagosok és a vörösök harcolnak egymással, míg a negyedik pozícióért a kanadai-brit csapat és wokingi istálló mérkőzik meg.

A fiatal brit versenyző várja már a csatát a Ferrarival, de reméli, hogy jövőre több beleszólásuk lesz a bajnokságba. Nagy reményekkel csatlakozott a csapathoz 2022-ben Russell, mivel a Mercedes mindaddig a legjobbnak számított. A szabályváltoztatások kihúzták a csillagosok „méregfogát”, így a sikerről egyelőre lecsúszott a 24 éves pilóta. Ugyanakkor Russell nem bánja, hogy lemaradt a nyerőszériáról.

„Én személy szerint sokat tanultam ez idő alatt, és csapatként is erősebbé tett minket ez az időszak. Ugyanakkor optimista vagyok a következő szezonnal kapcsolatban. Látni azt, hogy az Aston Martin vagy a McLaren mekkora fejlődést ért el, elég bátorító. Ha nekik sikerült, akkor nekünk is fog.”