kedd, június 15, 2021
KezdőlapFormula 1Russell: Barcelonában volt eddig a legjobb a Williams

Russell: Barcelonában volt eddig a legjobb a Williams

-

A Williams brit pilótája George Russell jobbnak érezte az autóját a Spanyol Nagydíjon, mint az idei szezon eddigi bármelyik versenyén. A Mercedes junior pilótája ugyanis sokáig harcban a volt a pontszerző tizedik helyért és egyáltalán nem volt messze a középmezőny csapataitól.

- Hirdetés -

Russell már a korai biztonsági autós fázist követően kiállt a boxba friss kerekekért és a verseny közepén hirtelen a 10. helyen haladó Fernando Alonso Alpineja mögött találta magát.

A verseny végén azonban a grovei istálló stratégiája nem jött be, miután a brit pilótájuk hiába állt ki friss gumikért a verseny vége felé, a tempója nagyon korán visszaesett és végül a 14. helyen ért célba.

- Hirdetés -

Russell azonban megvédte a csapat döntését és szerinte nagyon is bátorító volt a csapat tempója azon csalódást keltő szerepléseket követően, mint amit például Portimãoban nyújtott a Sir Frank Williams által létrehozott istálló.

„Nagyon örülök annak, hogy meg mertük húzni a váratlant, aminek következtében végül belekerülhettünk ebbe a jó helyzetbe,” – mondta a Formula 2 2018-as bajnoka.

„Ebben a szoros küzdelemben senki sem tudhatja biztosan, hogy mi fog történni. Ebből kifolyólag akár pontot is szerezhettem volna, miután sikerült áthámoznom magam Fernandon (Alonso). Összességében remek munkát végeztünk.

„Az autó a mostani versenyen volt a legjobb a vezethetőség szempontjából. Szerintem ennél erősebb versenyünk nem is volt az elmúlt időszakot tekintve. Ez pedig motivációt ad nekem és az egész csapat számára a szezon hátralevő felére.”

- Hirdetés -

Hírlevél

- Hirdetés -

Friss hírek