back to top
KezdőlapFormula 1Russell nagyon örül annak, hogy az első sorból rajtolhat

Russell nagyon örül annak, hogy az első sorból rajtolhat

-

George Russell nagyon boldog amiatt, hogy az időmérőn a második pozíciót sikerült megszereznie.

A brit versenyző nagyon jól teljesített a kvalifikáción. Újdonsült csapattársához, Valtteri Bottashoz sikerült közel kerülnie, ugyanis kettőjük között mindössze 26 ezred volt a különbség. Emellett a csillagosok új versenyzője még Max Verstappent is maga mögé utasította, így egy igazán jó napot zárhatott a 22 éves pilóta.

,,Sok mindent kipróbáltam a harmadik szabadedzésen, ám azok a dolgok nem igazán működtek, így most nagyon boldog vagyok. Nagyjából minden összejött az utolsó körben. Ugyan kikaptam 26 ezreddel, ám ha múlt héten valaki azt mondja nekem, hogy a következő alkalommal második leszel, akkor azonnal rábólintok. Nagyon elégedett vagyok! Meglátjuk, hogy mire leszünk képesek holnap. Senki sem lesz most előttem, jó ideje nem éltem át ilyet. Bár az időmérő arról szól, hogy padlógázzal megyünk, viszont a futamon már kontrollálni kell a dolgokat. Meglátjuk, hogy mit tudunk majd csinálni.” -nyilatkozta Russell a Sky Sportsnak.