back to top
KezdőlapFormula 1"Russell nem panaszkodhat Hamilton csapaton belüli státusza miatt"

„Russell nem panaszkodhat Hamilton csapaton belüli státusza miatt”

-

Anthony Davidson szerint George Russell egyáltalán nem panaszkodhat amiatt, hogy Lewis Hamiltont előnyösebb státusz illeti meg a Mercedesnél.

A Japán Nagydíjon több alkalommal is problémába ütközött a csapat és a két versenyző. A futam elején a két brit egymást előzgette, aminek könnyedén ütközés is lehetett volna a vége, majd a verseny végén a csapatutasítás és stratégia körül volt vita.

A kopottabb abroncsokon autózó 24 éves versenyző Carlos Sainz szingapúri stratégiáját akarta alkalmazni, így arra kérte csapatát, hogy tartsák mögötte Hamiltont, hogy a DRS segítségével védjék ki a spanyol támadásait. Ám Toto Wolff és a Mercedes elvetette az ötletet, és csapatutasítást alkalmazott a 38 éves versenyző javára.

Áll a bál a Mercedesnél? – Wolff úgy tette helyre a csapatot, hogy ott sem volt a helyszínen

A Sky Sportsnál tevékenykedő egykori versenyző szerint honfitársának nem illene megkérdőjelezni a hétszeres világbajnok státuszát a Mercedesen belül. Davidson úgy véli, egyértelmű volt a helyzet, és a csillagosok ésszerű döntést hoztak, még úgyis, hogy ez a fiatalabb versenyzőnek nem tetszett.

„Határozottan van hierarchia a csapatban, és ez rendjén is van. Lewis hétszeres világbajnokként kiérdemelte ezt a státuszt, és George nem tud ezzel vitatkozni. George még mindig újonc a csapatnál, de alkalmanként gyorsabb a csapattársnál és fel tudja vele venni a harcot. Ám George a változást a maga udvarias módján kommunikálja ki, ami azért elég vicces. Tudom, hogy az autóban ülve dühöng és majd felrobban. Míg látjuk, hogy a versenyzők az összecsapásánál majdnem érintkeznek és egymásnak mennek, addig a rádióban előhúzzák a brit jódmodort és udvariasan viselkednek. George tudja, hogy megvan a kellő sebessége, és ezt mi is látjuk kívülről. Lewis pedig kiteszi a könyökét, ha szükséges. Számomra kettőjük csatája nagyon izgalmas” – nyilatkozta Davidson.