back to top
KezdőlapFormula 1Russell nyafogással, és nagyobb fizetési igénnyel vádolja Verstappent

Russell nyafogással, és nagyobb fizetési igénnyel vádolja Verstappent

-

George Russell nem igazán érti, miért kell Max Verstappennek azt hangoztatnia, hogy a szerződése lejárta után elhagyhatja a Forma-1-et.

Nemrég a sportág közzétette a 2024-es menetrendet, amely során 24 futamra látogatna el a száguldó cirkusz. A dupla és tripla versenyhétvégék gyűrűjében a pilóták egy része nem elégedett, mivel már így is megterhelő a szezon. A holland versenyző el is mondta, hogy a hosszabb versenynaptár még egy indok lehet arra, hogy 2028 után elbúcsúzzon a Forma-1-től.

Ugyanakkor nem csak a Red Bull versenyzője panaszkodott. Fernando Alonso szerint egy szezonban legfeljebb 18 futamnak kellene lenni, míg Lando Norris is 20 fordulóban maximalizálná az évet.

George Russell, Max Verstappen, Mercedes, Red Bull
George Russell és Max Verstappen – Fotó: Robert Cianflone/Getty Images/Red Bull Content Pool

Viszont a Mercedes fiatal versenyzője nem hisz ellenfelének. Russell nem tudná elképzelni, hogy Verstappen 31 évesen búcsút int a száguldó cirkusznak. A brit szerint csupán több fizetést akar, ezért játssza ezt a játékot a sajtónak. A versenynaptár hosszúsága kapóra is jött a taktikájában.

„Szerintem csak azért nyafog, mert több pénzt akar. Ő a legjobban fizetett versenyző a rajtrácson, és ez teljesen megérdemelt az eredményei miatt. Viszont a visszavonulással való fenyegetőzés csak egy taktika, semmi több. Remélem, hogy nem megy el előbb, és legalább addig marad, amíg én. A világ legjobb versenyzői ellen akarok küzdeni, most fej-fej mellett harcolunk Lewisszal (Hamilton), de szeretném, ha Maxszel (Verstappen), Charles-lal (Leclerc) és Landóval (Norris) is így lenne.”

ForrásThe Race