back to top
KezdőlapFormula 1Russell reagált a pletykákra: Nem változott a kapcsolatom Lewisszal

Russell reagált a pletykákra: Nem változott a kapcsolatom Lewisszal

-

George Russell a csütörtöki sajtótájékoztató keretein belül reagált arra, hogy milyen is a kapcsolata Lewis Hamiltonnal.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a paddockban elterjedt az a pletyka, miszerint a hétszeres világbajnok a tavalyi helyettesítés óta nem szólt fiatal honfitársához. Toto Wolff-nál is rákérdeztek a sajtó munkatársai erre, aki ugyan elmondta, hogy neki teljesen új ez a történet, viszont nem zárta ki annak lehetőségét.

,,Ezt most hallom először. Ugyanakkor a versenyzőim érzései most a legutolsó, amire gondolni tudok. El tudom ezt képzelni, ugyanis a verseny közöttük nagyon erős. A nagy fiúk mindig megérzik azt, mikor egy jó képességű srác tűnik fel. Russell már a következő generációt képviseli.” – nyilatkozta korábban a csillagosok vezetője a Sport 24-nek.

A küszöbön álló Emilia Romagna Nagydíj kapcsán természetesen Russellhez is eljutottak a hírek. A 23 éves pilóta kijelentette, hogy a pletyka nem igaz, ugyanis sosem szokott Hamiltonnal beszélni a futamok után, ám ha a paddockban találkoznak, azért egy-két szót váltanak:

,,Ha az a kérdés felém, hogy beszéltem-e Bahrein után Lewisszal, (Hamilon) akkor a válaszom nem. Nem szoktunk egyik futam után sem társalogni. Egymás ellen harcolunk. Viszont ha látjuk egymást a paddockban, akkor egy kicsit beszélgetünk. Ebben az évben volt már ilyen, egy kis ökölpacsival kiegészítve. 2019 óta óta ugyanolyan a kapcsolatom Lewisszal és a többi versenyzővel, ami teljesen rendben van. Nincsenek rossz érzések és nincs semmi probléma közöttünk.” – nyilatkozta Russell.