Fernando Alonso visszatér a Renault csapatához, Carlos Sainz véleménye szerint egy rendkívül jó időpontban, ahhoz a csapathoz, amely rendkívül jó formában van az utóbbi időben.

Alonso 2018 óta nem a mezőny tagja, helyét Carlos Sainz vette át a McLarentől, aki egy éves Renault-os pályafutás után váltott csapatot. A francia csapat miután 2019-ben nem jött össze nekik, most az Eifel Nagydíjon visszaállhattak a dobogóra, illetve még harcban vannak a konstruktőri bajnokság harmadik helyéért is.

Alonso vissza fog térni a Forma-1-be, méghozzá jövőre az Alpine csapat színeiben, azonban a pályára már a héten visszatért egy idei modellel.

„Azt gondolom, hogy a Renault, vagy Alpine nagyon jó munkát végez.” – mondta Sainz egy interjúban a Motorsportweek.com-nak.

„Egyértelműen elindultak a jó irányba, egy nagyon nehéz 2019-es év után. Megtalálták a helyes fejlesztési irányt, így nehézzé téve az életünket a McLarennél.”

„Szerintem Fernando egy nagyon jó időpontban igazolt a Renault-hoz, nehéz évek után, és azt gondolom, hogy ez az egész sportnak jót fog tenni. Egyszerűen mindenkinek egy remek hír, hogy visszajön.” – mondta Sainz.

Alonso visszatérését az tette lehetővé, hogy Ricciardo a McLarenhez igazolt, ahol a Ferrarihoz igazoló Carlos Sainzot fogja helyettesíteni. A spanyol egy nehéz 2018-as év után érkezett a csapathoz, és kicsit visszább kell tekintenie, hogy a frusztrációt megtalálja a csapatnál:

„Semmit sem bánok, ami a csapatnál történt. Persze, mondjuk az orosz kettes kanyarban történteket, csak megbánni tudom. De mindentől függetlenül, minden nagyszerűen halad itt, jól érzem magam, és élvezem, hogy F1-es pilóta lehetek.”

„Úgy érzem, ez kihozta belőlem a legtöbbet, és mindig a legtöbbet próbálom kihozni magamból a csapatért.” – zárta Sainz.