KezdőlapFormula 1Sainz: Eddig Hamilton a kiemelkedő pilóta idén

Sainz: Eddig Hamilton a kiemelkedő pilóta idén

-

A Ferrari versenyzője, Carlos Sainz szerint eddig Lewis Hamilton tűnik a 2021-es szezon kiemelkedő versenyzőjének.

Az idei versenyfutásban a hétszeres világbajnok és a Red Bull-os Max Verstappen fej-fej mellett halad 3 versenyt követően.

„Az az igazság, hogy meglepett, milyen könnyedén ment el Hamilton Verstappen és Bottas mellett Portugáliában” – mondta Sainz az El Mundo Deportivo nevű lapnak, utalva a legutóbbi, Portugál Nagydíjra. „Ha valaki így előz, az azt jelenti, hogy vagy sokkal gyorsabb, vagy valami különlegeset csinál, szóval szerintem nagyon-nagyon magas szinten van.  A Mercedes most sem gyorsabb, mint a Red Bull, szóval meglepő, hogy a futamokon ilyen tempót tudott menni.”

Sainz úgy véli, Hamilton volt a leglenyűgözőbb eddig 2021-ben.

„Nem sokat gondolkodtam rajta, nem is elemeztem, de ha valakit mondanom kell, aki most különösen jól teljesít, az Hamilton” – jelentette ki.

A korábbi F1-es pilóta, Vitantonio Liuzzi szerint viszont Hamiltonnak továbbra is megadatik, hogy a Forma-1 legjobb autójának volánja mögött ülhet.

„Többet vártam a Red Bull Racingtől” – mondta az osztrák csapat korábbi versenyzője az olasz Autosprintnek. „Az első két nagydíjon úgy tűnt, hogy ez az az autó, amit meg kell verni, de Portugália megmutatta, hogy a Mercedesnek még mindig van valami a tarsolyában.”

A 40 éves Liuzzi szerint Hamilton emellett egyáltalán nem aggódik csapattársa, Valtteri Bottas miatt – még akkor sem, ha a finn a pole pozíciót szerzett Portimaóban: „Hamilton nagyon jól tudja, hogy Verstappen a riválisa, nem Bottas. Ezért nem aggódik annyira a finn egykörös tempója miatt. Lewis tudja, hogy egy az egyben kell versenyeznie Verstappennel, így taktikázik. Azt hiszem, Barcelonában sokkal tisztább képet fogunk kapni. Tudjuk, hogy a spanyol pálya kiváló mérce a csapatok számára, ezért is volt hosszú évek óta a sportág tesztpályája.”