back to top
KezdőlapFormula 1Sainz élete egyedüli spanyolként nem változott meg

Sainz élete egyedüli spanyolként nem változott meg

-

Carlos Sainz egyedüli spanyolként képviseli országát a Formula 1-ben, miután Fernando Alonso úgy döntött, hátat fordít a sportnak és más kihívások elé néz. A 25 éves pilóta élete azonban nem változott meg amiatt, hogy spanyolként egyedül maradt.

Sainz 2015-ben mutatkozott be a Forma-1-be, a Toro Rossóba, még Red Bull neveltként. Ugyan apja révén a neve nem volt ismeretlen az autósportot kedvelők számára, ám a királykategóriában a figyelem a honfitársára, a kétszeres világbajnokra irányult. Alonso távozásával és azzal, hogy a McLarenhez igazolt a figyelem rászegeződött, ám elmondása szerint egyelőre ezt nem vitték túlzásba.

,,Nem gondoltam még erre. Ez normális, semmi extra. Nem igazán tudom kommentálni, ugyanis nem történt nagy változás. Igen, a spanyol sajtó ott van, és sokat segítenek valamint nagyon támogatnak engem, amit nagyra is értékelek. Ugyanakkor sosem éreztem azt, hogy ne állna mellettem a spanyol sajtó, vagy azt, hogy sokkal jobban fókuszálnak Fernandóra.” -nyilatkozta Sainz a Motorsport.com-nak.

Alonso karizmatikus és színes figurája volt a sportnak.  Fiatal honfitársa viszont jóval megfontoltabb. A 25 éve versenyző elmondta, nem akarja követni a 38 éves versenyzőt.

,,Fernando kétszeres világbajnok. Ha valamiért a figyelem központjában állt, az azért letehet, mert kiérdemelte azt. Én azért vagyok itt, hogy saját magamnak kreáljak hírnevet, és ezt a saját módszereim szerint akarom elérni. Most tehát egyedül vagyok itt, ám ez semmin nem változtatott, nem érzem azt, hogy más lenne a helyzetem, mint azelőtt.” -tette hozzá a McLaren versenyzője.