KezdőlapFormula 1Sainz elmondta, miért is igazolt 2021-re a Ferrarihoz

Sainz elmondta, miért is igazolt 2021-re a Ferrarihoz

-

Carlos Sainz az elmúlt két szezonban a McLaren versenyzője volt. F1-es pályafutása eddigi legjobb év végi eredményeit produkálta a wokingi csapatnál, mindkét évben 6. lett.

Az ő és Lando Norris alkotta duóval maga a McLaren teljesítménye is felfelé kezdett ívelni.

Ennek ellenére a spanyol versenyző 2021-re Ferrarihoz igazolt. Bár a „legenda” szerint minden versenyző arról álmodik, hogy egy nap a Ferrarinál versenyezhessen, mégis sokan kételkednek abban, hogy jó döntést hozott Sainz. Mégpedig azért, mert míg a McLaren előrelépett, a Ferrari finoman szólva mélyrepülésben van. 1980 óta nem volt olyan gyenge szezonjuk, mint 2020-ban.

Sainz most elmondta, miért igazolt ennek ellenére az olasz csapathoz.

„Ha ezt a kérdést 2007-ben tetted volna fel nekem, mikor ez a két csapat a világbajnoki címért harcolt, nehezebb lett volna válaszolni” – mondta Sainz a spanyol AS-nek. „De most, visszagondolva a 2020 márciusi állapotra, a Ferrari nyert versenyeket az előző évben (2019-ben 3 versenyt nyertek). A McLaren pedig fejlődésben volt. Nagyon jó. És ez továbbra is fejlődés.”

„De egy olyan csapat esetében, mely versenyeket nyer és pole pozíciókat szerez, főleg ha az a Ferrari, senki a paddockban nem tett volna másként.”

Elismerte, a Ferrari név is közrejátszott abban, hogy aláírta a szerződést.

„Minden tiszteletem és elismerésem a McLarené, amely a történelem második legjobb csapata, de mikor a Ferrari bekopog az ajtón, ráadásul nyertek is 2019-ben, akkor nincs kérdés.”