back to top
KezdőlapFormula 1Sainz élvezte azt a néhány kört, amíg vezetett

Sainz élvezte azt a néhány kört, amíg vezetett

-

A hétvégi Portugál Nagydíj nem akárhogy kezdődött el, a szemerkélő esőben számtalan pozíciócsere történt. A legjelentősebbek Carlos Sainz nevéhez fűződnek, a spanyol ugyanis a hetedik helyről rajtolva a második körben már az élen haladt, megelőzte a két Mercedest is.

A lágy gumi előnyét kihasználó spanyol azonban nem sokáig örülhetett, a bajnokcsapat pilótái hamar visszaelőzték, sőt a felszáradás után annyira lelassult, hogy a hetedik helyig visszaesett. A verseny végén viszont még vissza tudta előzni a rossz stratégiát választó Sergio Pérezt, így a hatodik helyen ért célba.

„Elég érdekes versenyünk volt” – nyilatkozta Sainz a nagydíj után. „Nyilván nagyon jó volt a rajt és az első néhány kör, sikerült feljönnöm az első helyre, és vezettem is a versenyt néhány körön át. Jó móka volt, mindig is élveztem az ilyen trükkös körülményeket. Tudtam, hogy amint felszárad, lehetetlen lesz megtartani a vezetést, de remélem, hogy otthon a szurkolók élvezték ezt annyira, mint én!”

„Sajnos szárazon szenvedtünk a szemcsésedéssel, ennek eredményeképp hátraestünk a mezőnyben, és csak a verseny vége felé sikerült visszakapaszkodni és a hatodik helyen beérni. Nagyon kemény verseny volt, de végezetül fontos pontokat szereztünk, ami jó a bajnokság szempontjából. Lewisnak pedig gratulálok a lenyűgöző rekordjához” – zárta mondandóját.