back to top
KezdőlapFormula 1Sainz elárulta, van egy varázsszó, amit ha kimondanak, lassabb lesz tőle

Sainz elárulta, van egy varázsszó, amit ha kimondanak, lassabb lesz tőle

-

Carlos Sainz szokatlan kérdést kapott, amikor arra kellett válaszolnia, mi a legrosszabb tanács, amit valaha is adtak neki. A spanyol felfedte, mennyire képes belemászni az agyába az, ha valaki óvatosságra inti.

A spanyolt először is nem mindennapi interjúhelyzetbe állították, hiszen egy a trénerével, Pierluigi Della Bonnal játszott csocsómérkőzés közben kellett kérdésekre válaszolnia. Beválasztotta képzeletbeli labdarúgócsapatába maga mellé Fernando Alonsót és Pierre Gaslyt, aranykorszaknak nevezte a 2000-es évek derekát, ugyanis akkor szeretett bele az F1-be Alonso, Kimi Räikkönen és Michael Schumacher bajnoki csatáit figyelve, és azt is elárulta, néhány más versenyzővel ellentétben neki első próbálkozásra sikerült megszereznie a közúti autóvezetői jogosítványt.

Majd arra a kérdésre, hogy mi volt a legjobb tanács, amit valaha kapott, azt a történetet húzta elő, amit már korábban is fejtegetett.

Sainz attól félt, hogy „köcsögnek” fogják gondolni, de megfogadta apja tanácsát

„Erre mindig nagyjából ugyanazt a választ adom. Emlékszem, hogy amikor 10 évesen elkezdtem gokartozni, túlságosan kedves és udvarias voltam a többi versenyzővel, mindenkire barátként tekintettem. De ekkor apám azt mondta, hogy ebben a sportban vagy én harapok, vagy engem falnak fel, ezért jóbb lenne, ha én kezdenék el harapni. Azóta pedig igyekszek is ilyen lenni” – mondta Sainz.

Ezúttal viszont a spanyol megkapta a kérdés fordítottját is, az erre adott válassza pedig felfedte egyik gyenge pontját is: mi a legrosszabb tanács, amit valaha kaptál?

„Az olyan dolgok, hogy »légy óvatos«, amikor arra kérnek, hogy vegyünk vissza egy kicsit. Ha valaki olyasmire figyelmeztet, hogy például legyek óvatos a mai körülmények között, akkor mindig előjön bennem, hogy nem akarom 100%-osan nyomni. Pedig én mindig akkor nyújtom a legjobb formámat, ha egyszerűen nem foglalkozok az aktuális helyzettel. Olyankor fölveszem a »mindent bele« mentalitást, ami szerintem bármilyen körülmények között, bármilyen sportban a lehető legjobb” – fejtegette a Ferrari háromszoros futamgyőztese, aki eközben 5:2-re elveszítette a csocsópartit trénerével szemben.

Korábbi főnöke értékeli a lefelé igazoló Sainz helyzetét: Nem jó, ellenben tragikus