KezdőlapFormula 1Sainz: már az elején látszott, hogy Verstappen különleges

Sainz: már az elején látszott, hogy Verstappen különleges

-

Csak egy évet töltött vele a Toro Rossónál 2015-ben, de a Ferrari pilótája, Carlos Sainz már látta Verstappen tehetségét.

A spanyol szerint első éve nagy önbizalommal ruházta fel, és lehetőségeket nyitott meg számára a karrierje további részében.

„Rögtön tudni lehetett, hogy Max különleges, és rendkívüli tulajdonságai vannak. Az, hogy tudtam vele tartani a lépést, önbizalommal töltött el, hogy folytassam az F1-ben. Tudtam, hogy jó helyre érkeztem, és bárkivel fel tudom venni a versenyt.”

Azóta a Renault, a McLaren és a Ferrari pilótája is lett, Charles Leclerc-kel a Scuderia legfiatalabb felállását képezik 1968 óta.

„Sokan hiszik azt, hogy Charles és én túl fiatalok vagyunk a Ferrarihoz. De 26 éves vagyok, és ez már a hetedik szezonom. Megvannak a képességeim ahhoz, hogy visszavezessem a csapatot a nyertes pozícióba.”

„Már ismerjük, Charles milyen értékű pilóta, már bebizonyította. Elvesztette barátját, Jules Bianchit, és apját is, de csak erősebb lett azzal, hogy túllépett ezeken a tragédiákon. Ezért csodálom nagyon. Végig követtem az egész karrierjét.” – osztotta meg Sainz.

A Ferrari jó hétvégét zárt Bahreinben, és igyekeznek elfeledtetni a történelmi mélypontot jelentő 2020-as évet.

„Mindenki nagyon keményen dolgozik Maranellóban. A szimulátorban, a mérnökökkel vagy a szerelőkkel töltjük az időt, teli vagyunk energiával és nyerni akarunk.”

„John Elkann [a Ferrari elnöke] mindenért aggodalmaskodik. Mindig felhív minket, és sok dolgot kérdez. Nagyon motivált, és gyakran ő is ott van, hogy buzdítson minket.”