KezdőlapFormula 1Sainz még nem szokott össze teljesen a Ferrarival

Sainz még nem szokott össze teljesen a Ferrarival

-

Az első Ferraris időmérőjét teljesítő Carlos Sainz úgy érzi, van még mit tanulnia a Ferrari SF21-ről, mivel még nem érzi teljesen összeszokottnak magát vele.

A spanyol pilóta egy kisebb Q1-es technikai probléma után végül bejutva a Q3-ba a nyolcadik rajthelyet szerezte meg. Kicsit bosszús amiatt, hogy kikapott a csapattársától, aki a negyedik pozícióból várhatja majd a futamot.

„Nehéz edzés volt, különösen a Q1, ahol volt némi problémám. Továbbra se tudom mi történt.” kezdte Sainz. „A Q3-ban sem volt jó köröm, pedig a Q1-ben és a Q2-ben remek kört futottam. Még mindig jobban össze kell szoknom az autóval és még többet kell megtanulnom róla.”

„Leginkább tehát jobban meg kell ismernem az autót, hogy tudjak a határon autózni vele. Mindent egybe vetve, azért ez egy jó kezdet számomra a csapatnál. Bejutottam a Q3-ba, ahol lehettem volna egy kicsit jobb, de elégedettnek kell lennem az első Ferraris napommal.” – folytatta.