csütörtök, október 28, 2021
F1 - 🇲🇽 Mexikóvárosi Nagydíj
WTCR - 🇮🇹 Race 1 of Italy
ERC - 🇪🇸 Rally Islas Canarias
- Hirdetés -
KezdőlapFormula 1Sainz nem akar "Barrichello" lenni a Ferrarinál

Sainz nem akar “Barrichello” lenni a Ferrarinál

-

- Hirdetés -

Carlos Sainz Jr. elmondta, nem fog megelégedni azzal, ha “Rubens Barrichelloként” vonul be az F1 történelmébe.

- Hirdetés -

Bár a brazil versenyzőre vannak akik tehetséges, tapasztalt és eredményes pilótaként emlékeznek, ám a legtöbben Michael Schumacher szárnysegédjét látják benne. A Ferrari ugyanis előszeretettel nevez meg egy első számú versenyzőt, aki mögé beállnak és segítik. Korábban Fernando Alonso, Sebastian Vettel és némileg Kimi Räikkönen és Charles Leclerc is felvehette ezt a szerepkört. Idén nincs azonban egyértelműen kimondva merre húznak az olaszok, viszont az év elején érkező spanyol leszögezte, nem akar “kettes” lenni.

- Hirdetés -

“Boldog lennék, ha Barrichello lennék? Nem, természetesen nem! Egy nap világbajnok akarok lenni. Ezért harcolok minden nap, és idővel kiderül, hogy sikerül-e ezt elérnem vagy sem.” – nyilatkozta Sainz.

- Hirdetés -

Ugyanakkor a 27 éves pilóta elmondta, hogy még mindig ismerkedik az autóval és a csapat metodikájával, így a garázs másik felére kell bizonyos aspektusokban támaszkodnia:

,,Charles (Leclerc) nyilvánvalóan jobban tudja nálam, hogyan kell vezetni ezt az autót, hiszen három éve már a Ferrarinál van. Így igaz az, hogy egy kicsit megpróbálom másolni a vezetési stílusát. Szeretnék mindent magamba szívni arról, hogy mit tud az autóról.”

Pletykák szerint Törökországban vetheti be legújabb motorfrissítéseit a Ferrari, ám Sainz nem akart erről sok mindent mondani:

,,Ebben nem vagyok biztos. Szerintem az elkövetkezendő hetekben lesznek hírek erről.”

- Hirdetés -

Hírlevél

- Hirdetés -

Friss hírek