KezdőlapFormula 1Sainz: Nem volt könnyű felépíteni az önbizalmam

Sainz: Nem volt könnyű felépíteni az önbizalmam

-

Carlos Sainz elégedett lehet a Miami Nagydíj időmérőjén nyújtott teljesítményével, ugyanis annak ellenére, hogy autót tört pénteken, a második leggyorsabb tudott lenni a csapattárs mögött.

A spanyolnak nem volt könnyű dolga egy ilyen helyzetben, hiszen újra fel kellett építenie az önbizalmát, ezt hangsúlyozta is a kvalifikáció után.

„Sikerült felépítenem magam a tegnapi súlyos baleset után, és egyáltalán nem volt könnyű visszanyerni az önbizalmamat egy ilyen nehéz pályán, mint Miami” – értékelt Sainz. „A Q3-ban nyugodt maradtam, és futottam néhány jó kört.”

Sainz olyannyira jól ment a Q3-ban, hogy az utolsó körükben egy ideig virtuálisan előrébb is volt, mint Leclerc, de a pole pozíciósnak végül jobban sikerült a pálya vége. Ugyanakkor a nehézségek még nem értek véget a második helyet megkaparintó pilóta számára, hiszen az autótörés miatt nem tudott hosszú etapokat teljesíteni, így nem tudja, hogy viselkedik a megtankolt autó.

„Ez nem volt elég a pole-hoz, de ha onnan nézzük, hogy pénteken mi volt, elfogadom. Érdekes nap lesz. Még nem mentem hosszú etapot sok üzemanyaggal, de magabiztosnak érzem magam az autóban” – zárta gondolatát.

Forrásgpblog.com