back to top
2025. július 13. 20:53
KezdőlapFormula 1Sainz vállára kiült a kisördög: „Égesd fel a Ferrarit Hamilton érkezése előtt!”

Sainz vállára kiült a kisördög: „Égesd fel a Ferrarit Hamilton érkezése előtt!”

-

Carlos Sainz felfedte, sötét gondolatok is átfutottak az agyán, miközben annak tudatában kellett teljesítenie a 2024-es F1-es szezont, hogy az lesz az utolsó idénye a Ferrarinál. A kisördög és a kisangyal eltérő tanácsokat suttogott a fülébe, de végül úgy döntött, jófiúként viselkedik.

Tavaly már február 1-jén bejelentette a Ferrari, hogy a 2025-ös szezonnak Charles Leclerc és Lewis Hamilton párosával fog nekivágni, ami nehéz év elé állította Sainzt. Nemcsak azért, mert új versenyzői ülés után kellett néznie, amit végül csak a mezőny második felében talált, hanem mert azt is mérlegelnie kellett, hogyan álljon hozzá utolsó ferraris szezonjához.

Végül karrierjének legerősebb éve lett a 2024-es, most először nyert két futamot is egy szezonban, összesen kilencszer állt dobogóra, és négy év alatt harmadszor is ötödik helyen zárt a tabellán, majd az abu-dzabi szezonzárón másodikként befutva jó viszonyban köszönt el a csapattól.

Az elbocsátást igazságtalanságnak érezve azonban ott motoszkált benne a gondolat, hogy talán nem kellene békés, harmonikus állapotokat hagynia maga mögött a helyére érkező Hamilton számára.

„Tisztában vagyok vele, hogy egy nagyobb egóval rendelkező versenyző miért szerette volna darabokra szakítani a Ferrarit abban az évben azáltal, hogy elkezd politizálni vagy megmérgezni a közeget” – mondta a High Performance podcastban Sainz, majd arra a kérdésre, hogy ő maga is mérlegelte-e az efféle hozzáállást, kendőzetlenül rávágta:

„Természetesen! Mindenkinek van egy kisangyala és egy kisördöge. Az ördög szerette volna, hogy sok mindent kimondjak vagy megváltoztassak a csapatnál, de az angyal akkor erősebbnek tűnt, és azt mondta: »Nem, ne legyél ez a fajta ember. Legyél profi, aki az utolsó versenyig mindent belead ezért a csapatért.« Százak, ezrek dolgoznak a csapatban, akiknek semmi köze nem volt ahhoz a döntéshez, és tartoztam nekik ezzel. Ezért elhatároztam, hogy profi leszek, jófiú leszek, nem pedig olyasvalaki, aki felégeti maga mögött ezt a helyet.”

Sainz a tavalyi konstruktőri 9. helyezett Williamsnél talált új otthonra, és bár a csapat lényegesen jobb formában van, mint egy évvel ezelőtt, a spanyol rendkívül frusztráltan nyilatkozott a szezon első felének lezárultát követően, a középmezőny harcaiban ugyanis sokszor rajta kívül álló okokból veszített pontokat – Silverstone-ban például tavalyi csapattársa, Leclerc tette tönkre a versenyét.

▼▼ Következő cikk ▼▼