KezdőlapFormula 1Sainz: Vezethetetlen volt az autó

Sainz: Vezethetetlen volt az autó

-

A hólyagosodás miatt Carlos Sainz Renault-ja „vezethetetlenné” vált az Osztrák Nagydíjon.

Számos versenyző, köztük Sainz is áldozatul esett a Red Bull Ringen tapasztalt meleg időjárásnak és az emiatt fellépő komoly gumihólyagosodásnak. A spanyol pilóta a VSC-fázis alatt a 15. körben ultralágyról lágyra váltott, ám 19 körrel később ismét meg kellett látogatnia szereplőgárdáját, akik friss szett szuperlágyakkal hálálták meg a figyelmességet.

„A szuperlágyak kivételével mindegyik keverék öt kör után elkezdett hólyagosodni” – panaszkodott Sainz. „Elsőre úgy festett, a gyorsabbik autók közé tartozunk a középmezőnyben, a Haas és a Force India környékén. Feltettük a lágyakat, de öt kör múlva elment minden teljesítmény. Muszáj lesz kielemeznünk a történteket, mert a verseny 70 köréből 55-ben vezethetetlen volt az autó. Rettenetes volt a vibráció, nem láttam a féktávot, nem tudtam elfordítani még a kormányt se. Van mit megértenünk és kielemeznünk.”

Sainz mindent megtett a probléma enyhítése végett, még a vezetési stílusán is változtatott, de így is csak a 12. helyen ért célba.

„A pénteki napnál is jobban odafigyeltem a gumikra, de mit sem ért” – folytatta. „Valami a pályahőmérséklettel és az autóval lehetett. Ha megmaradt volna az egyensúly, amivel a hétvége többi részén rendelkeztünk, a Force India előtt és a Haas mögött végezhettünk volna, de semmi tapadás nem volt ahhoz, hogy nyomni tudjam. Megvan az esély rá, hogy Silverstone-ra megoldjuk, de a szezon során többször is láttuk már, hogy a mi autónk nem a legkíméletesebb a gumikkal. Ez a legfőbb hátrányunk a többiekhez képest, ezúttal pedig nagyon látványosan ki is ütközött.”

Nincs sok idő a Brit Nagydíjig, de ha a Renault jól akar szerepelni, muszáj ráakadni a probléma forrására.

„Hatalmas meglepetésként ért minket, pénteken halvány jelét sem láttuk ennek” – ismerte el Cyril Abiteboul csapatfőnök. „Nyilván pénteken teljesen más környezeti viszonyok voltak, talán ebben rejlik a titok nyitja. De a szezon eleje óta tisztában vagyunk vele, hogy a mi autónk sajnos keményen bánik a gumikkal, amire most vasárnap újabb példát láttunk. Elsődlegesen ezzel a témakörrel kell foglalkoznunk, mert ez visszaüthet a többi nagyenergiájú és hosszú, tempós kanyarokkal tűzdelt pályákon – mint például Silverstone-ban. Ez lesz a hétvége első sürgősségi esete.”