Jelenleg semmilyen jel nem utal arra, hogy az idén egyaránt a világbajnoki címért küzdő Lando Norrisszal vagy Oscar Piastrival kivételezne a McLaren, de 36 évvel ezelőtt mindenkinek teljesen nyilvánvaló volt, hogy kinek az elsőségét szeretné a csapat.
A McLaren történetében nem először fordul elő, hogy két versenyzője a világbajnoki címért küzd az adott szezonban, és akárcsak legutóbb, amikor ilyesmire sor került, most is felmerült, hogy az istálló nem egyformán kezeli a két pilótáját. Ám Mark Hughes elismert F1-es szakíró szerint míg most a wokingi istálló igen hamar lebukna, ha mondjuk a motorerővel vagy bármilyen egyéb teljesítmény-befolyásolással trükközne Norris vagy Piastri javára, addig 1989-ben több mindent meg lehetett tenni úgy, hogy még a rivális csapatok se tudják bizonyítani.
Hogy mi a magyarázat Piastri hirtelen jött visszaesésére, arról itt írtunk:
Itt a magyarázat, Piastri miért üti bottal Norris nyomát (nem azért, mert a McLaren szívatja)
Hughes a Motor Sport Magazine online kiadásán megjelent cikkében ír arról, hogy amikor a Professzor az 1989-es szezonban négy futammal a vége előtt bejelentette, hogy az idény végén távozik és 1990-ben már a Ferrari versenyzője lesz, a vele szemben 20 pontos hátrányban levő Senna tempóelőnye hirtelen „nevetségesen” naggyá vált. Monzában, a bejelentés utáni első időmérőn például a csapattársát azért korábban is többször hatalmas, olykor 1 másodpercnél is nagyobb előnnyel legyőző brazil 1,790 másodpercet adott Prostnak úgy, hogy egy évvel korábban ugyanitt 3 tizedmásodperc volt köztük Senna javára, majd egy évvel később 4 tizedet adott a versenyzői szempontból nem a legnehezebbek közé tartozó aszfaltcsíkon az akkor már a Ferrarinál versenyző franciának, illetve újdonsült mclarenes csapattársának, Gerhard Bergernek is.
„Ez elég nagyon különbség volt ahhoz, hogy a két Ferrari is beférjen a résbe (Senna indult a pole-ból, őt követte Berger és Mansell, mindketten 1 másodperc fölött lemaradással, majd következett Prost a 4. helyen – a szerk.) – írta Hughes. – És ez nem egyike volt azon eseteknek, amikor Prost problémával szembesült és nem futotta meg a megfelelő kört; nem, mindketten teljesítették a normál programjukat a két időmérő során, Senna köre pedig 1,7 másodperccel gyorsabb volt egy állítólag ugyanolyan autóban, a sportág egyik legnagyobbja ellen. Kirívó és nyilvánvaló lóerő-előnyben volt. Prost korábban azon tűnődött, Senna miért élvezi 20 Honda-mérnök figyelmét, miközben vele négy foglalkozik. Most már értette.”
Embed from Getty ImagesSenna alatt szárnyalt a McLaren az 1989-es monzai időmérőn
„De bármilyen, különösen versenyképes motorspecifikációt is adott a Honda Sennának, a futamot nem bírta végig, és látványosan felrobbant a 44. körben, olajjal terítve be a hátsó gumikat, ahogyan Senna közelített a Parabolicához, majd kényelmes előnyből kipördült és kiesett. Prost megnyerte a versenyt, majd nagyon feldühítete Ron Dennist azzal, hogy a pódiumról a Ferrari-drukkerek közé dobta a trófeáját” – emlékezett vissza az újságíró.
Ami ezután jött, arról pedig azt írta: „Akkoriban eléggé egyértelmű volt a helyzet és annak miértjei, és ha olyan szintű hozzáférésünk lett volna adatokhoz, mint manapság, kétségtelenül nagyon könnyű lett volna előállni az ezt alátámasztó bizonyítékkal.”
A brutális fölény ugyanis megmaradt, a szezon pedig végül a hírhedt szuzukai ütközéssel dőlt el. „A kevésbé motorerő-érzékeny Jerezben Prost ‘csak’ 1,1 másodperccel volt lassabb Sennánál, és továbbra is úgy érezte, hogy nem egyforma a két autó. Senna megnyerte a versenyt, Prost messze lemaradva 3. lett. Innen a Honda tulajdonában levő Szuzukába mentek, ahol Senna nevetségesen nagy, 1,7 másodperces időmérős tempóelőnye újra megjelent. Így minden adott volt ahhoz, hogy Senna bebiztosítsa a címet, miután a kettős összeütközött, amikor Prost gátlástalanul rácsukta az ajtót Sennára a sikánban. Nem volt jellemző ez Prostra, de valószínűleg úgy vélte, a csapat nem nagyott neki más módot a visszavágásra az általa vélt igazságtalanságért.”
Prost egyébként egy évvel korábban 0,324 másodperccel maradt el Sennától a szuzukai időmérőn, 1990-ben, immár Ferrarival pedig 0,232 másodperccel. És ha mindehhez hozzávesszük, hogy a helyére érkező Gerhard Bergernek 1990-ben 1,368 másodperc volt a legnagyobb időmérős deficitje Senna ellen, és 1 másodperc fölé is csak háromszor kúszott a kettejük közti különbség, míg négyszer le is győzte a brazilt, akkor az 1,7 másodpercről valóban kijelenthető, hogy irreálisan sok.
Ezzel együtt nyilvánvaló, hogy Senna a két közös évükben a nyers tempó terén a földbe döngölte a franciát, ezt senki nem is vitatja el tőle, miként az is nyilvánvaló, hogy csalás történt az 1989-es Japán Nagydíjon, hiszen nemhogy Prostot nem büntették meg azért, mert nekifordult Sennának, hanem még a brazilt zárták ki utólag légből kapott okkal. De ez már egy másik történet, amelyről alább olvashattok részletesebben:
Amikor égbekiáltó csalás döntötte el Senna és Prost második vb-párharcát