KezdőlapFormula 1Sir Frank Williams is támogatja a csapat eladását

Sir Frank Williams is támogatja a csapat eladását

-

Mint arról beszámoltunk, a Williams a koronavírus-járvány miatt a csapat eladásán gondolkodik. Ezt a csapat alapítója Sir Frank Williams is támogatja.

A csapat mögül kiszállt a névadó szponzor a ROKiT, emellett az elmúlt évek gyengélkedései után a csapat komoly mínusszal zárta a 2019-es évet, ami – ha a helyzet nem változik – idén még tovább nőne. Emiatt pedig már keresik a vevőket és a befektetőket az F1-es csapatra.

Noha úgy néz ki, hogy véget ér a Forma-1 egyik legsikeresebb csapatának a korszaka, ám a Williams család szeretné, ha az eladás után is jelen maradnának az istálló életében.

„Frank mindig gondoskodott arról, hogy a csapatot, az üzletet és az embereinket az első helyre állítsa és most is ezt tesszük. Tisztában van az igazgatóság mostani döntésével, és támogatja is azt. Nagyon is úgy érzem, hogy az új befektetők keresése összhangban áll azzal a filozófiával, amit mindig is hirdettünk, vagyis biztosítani a csapat jövőjét az alkalmazottjaink munkahelyét.” – nyilatkozta Claire Williams egy Zoomos interjújában.

A csapatfőnök hozzátette, hogy az eladási folyamat három vagy négy hónapot fog igénybe venni, és biztosított mindenkit, hogy rendelkeznek a szükséges erőforrásokkal ahhoz, hogy végig tudják versenyezni ezt a szezont.