KezdőlapFormula 1Steiner: Nehéz lesz számunkra a pontszerzés

Steiner: Nehéz lesz számunkra a pontszerzés

-

A Haas csapatfőnöke nem számít jó eredményre a silverstone-i duplahétvégén. Günther Steiner elmondta, ez főleg a gyengélkedő Ferrari motornak köszönhető.

Az olasz leszögezte, a mezőny hátsó harmadában vannak az erősorrendet tekintve, az Alfa Romeóval és a Williamsszel harcolnak. Hogy épp melyikük kerül ki győztesen a csatából, az az adott pálya karakterisztikájától függ.

„Tudjuk, hogy Silverstone eléggé erőpálya. Szóval nem sok örömünk lesz” – idézi őt a Motorsport.com. „Mindig változik köztünk a sorrend és kicsit a pályától is függ, éppen hogy állunk: gyors, vagy lassú?”

A három sereghajtó csatájában nagy jelentőségű egy-egy jól kihasznált lehetőség, amit például a Haastól láttunk a Magyar Nagydíjon. Az amerikaiak a felszáradó Hungaroringen mindkét autót kihívták slickekért, ennek pedig végül meg is lett az eredménye: Magnussen büntetéssel együtt elcsípte a 10. helyet és az azért járó 1 pontot.

„Elég nehéz számunkra a pontszerzés jelenleg, főleg néhány elkövetkezendő versenyen, melyek nem kedveznek nekünk” – tette hozzá Steiner. „Mindig próbáljuk a legjobbunkat nyújtani és talán sikerül még olyan lehetőséget kapni, amit Magyarországon is kaptunk. Ha feladod, ez sosem történhet meg, szóval keresned kell. Ugyanakkor nem számíthatsz rá.”