KezdőlapFormula 1Steiner nem tudja, miért lett az autósportok szerelmese

Steiner nem tudja, miért lett az autósportok szerelmese

-

Günther Steiner bevallotta, hogy nem igazán tudja, honnan ered az autósport iránti szeretete, mivel a családja inkább a síelés és más sportok iránt érdeklődött.

A Haas csapatfőnöke Észak-Olaszországban nőtt fel, ahol a motorsport nem volt népszerű időtöltés. Sőt, a régióban nem is volt sok olyan esemény, amelyet a fiatal motorsportajongók megnézhettek volna.

Steiner azonban végül mérnöki tanulmányokat folytatott, és az 1980-as évek közepén a Mazda World Rally Championship csapatának szerelőjeként kezdte meg motorsportos karrierjét.

A motorsportban betöltött későbbi szerepeiben aztán egyre feljebb lépett a ranglétrán, de elmondása szerint a kezdetek fontosak voltak a karrierje fejlődése szempontjából.

„Azt mondanám, hogy segítség volt” – mondta Steiner a szerelői tapasztalatairól. „Több mint 35 évvel ezelőtt kezdtem, és akkor még minden más volt. Most már idős ember vagyok” – idézte a Speedweek Steiner az IONOS Drive Digital Success podcastjában mondott szavait.

„A motorsport akkoriban más volt, mint most, és ez egyben előny is volt, mert az egész üzlet az évek során csak nőtt.”

„Ott voltam, és munka közben tanulhattam és fejlődhettem. Az egész még nem volt olyan nagy iparág, mint manapság. És én sem a Forma-1-ben kezdtem, hanem a rali-világbajnokságban.”

„Akkoriban minden kisebb és egyszerűbb volt. Idővel egyre összetettebbé vált, és én ezzel együtt fejlődtem.”

Valójában a téli sportokat „kéne” kedvelnie

„Nem tudom, honnan jött a motorsport iránti szenvedélyem, a családomat nem érdekelte annyira. Ahonnan én jövök, ott nagyon kevés motorsportesemény van, ha van egyáltalán.”

„Inkább a síelésről és más jó dolgokról van arra szó. De én egyszerűen szenvedélyesen szerettem az autóversenyzést, és megkértem apámat, hogy vigyen el a közeli hegyi felfutóra. Ott kezdődött minden.”

Steiner jelenleg a Haas F1-es csapatának főnöke. 2021-es szezonjuk meglehetősen gyengére sikerült és a mezőny legvégén zártak. A két újonc, Mick Schumacher és Nikita Mazepin irányításáról azt mondtam, időnként olyan volt, mintha a gyerekei lennének, és azt mondta, hogy az első évükben „a nehezebb úton” tanulták meg a Forma-1-es dolgokat.

Steiner optimistán nyilatkozott a csapat azon reményeiről, hogy 2022-ben előrébb végezhetnek majd, ami annak köszönhető, hogy már tavaly is az idei az új autóra koncentráltak, és a versenyzőik már egy évnyi tapasztalattal rendelkeznek.