KezdőlapFormula 1Stewart: Ellenzed a halót? Ez annyira 60-as évek...

Stewart: Ellenzed a halót? Ez annyira 60-as évek…

-

Jackie Stewart kiáll a halo 2018-as bevezetése mellett és maradinak bélyegezte az ellentábort.

A háromszoros világbajnok az 1960-as években egyike volt a biztonsági intézkedések és fejlesztések úttörőinek, ám munkásságát rengetegen támadták és kritizálták akkoriban – pontosan úgy, ahogy ez most a halo esetében megfigyelhető.

„Az én véleményem az, hogy ha megmenthet egy életet, legyen” – nyilatkozta Stewart. „Aki annyi temetésen vett részt és annyit sírt az elvesztett barátok miatt, mint én, az nem tiltakozna. Ennek az időszaknak már vége, mert a mostani technológiával már nagyjából kiküszöböltük őket. Attól tartok, nincsen negatív véleményem a halóról. Olvastam rovatokat egyes tudósítóktól, akik ezt hajtogatták: ’számomra ez az F1 vége, kiszálltam, nem tudom ezt követni’. Nos, a pályabiztonságot illetően pontosan ezt hallottam régebben is: ’Jackie Stewart megöli a motorsportot’. Szerintem akkora biztonságot kell teremteni, amekkorát csak lehetséges, az pedig, hogy ezzel tönkreteszed a motorsportot és az F1-et… a teljes bukósisakot is sokat kritizálták, mert nem látszott ki a versenyző arca.”

Stewart, szabadon az orvosi klisé után, fontosabbnak tartja a megelőzést, mint az utólagos módosításokat.

„A megelőző gyógyszerek jelentős mértékben fontosabbak, mint az utólagosak” – folytatta. „Ezzel egyidejűleg a már meglévő betegségre szedett gyógyszerek jóval drágábbak, mint a preventív gyógyszerek. Henry Surteest nem a saját, hanem valaki más kereke ölte meg, ez pedig bármikor előfordulhat. Mondhatnánk, balszerencse volt – de miért kísértsük a szerencsét?”

A skót exversenyző azonban óvatosságra intette a pilótákat, ugyanis a fejlődő biztonság nem indok az egyre felelőtlenebb versenyzésre.

„Értelmetlen azt mondogatni, hogy a korábbi érák veszélyesebbek voltak, óvatosnak kellett lenned és oda kellett figyelned, a férfiak pedig még férfiak voltak… szamárság” – fűzte hozzá Stewart. „A versenyzőtípus semmit nem változott Nuvolari, Caracciola és az őket megelőző pilóták óta. Azonban ha egyre több mindent engedsz meg magadnak, mert tudod, hogy még egy hatalmas baleset esetén is a másik srác valószínűleg túléli a dolgot, az a versenyzői magaviselet hígulásával járhat együtt. Nem szabad túltolnod – olyasféleképpen kell vezetned, ami nem vezet olyan szituáció kialakulásához, ahol életek vannak veszélyben.”