back to top
KezdőlapFormula 1Stroll és Mazepin a bíróságon is össze fog csapni

Stroll és Mazepin a bíróságon is össze fog csapni

-

Jövő hétre tűzték ki Dimitrij Mazepin és Lawrence Stroll ügyét, ami a Force India megvételének szabályosságával foglalkozik.

A Force India 2018-ban került csődeljárás alá, amit Sergio Pérez indított el annak érdekében, hogy megmentse a csapatot. Két ‘megmentő’ sietett a bajba jutott istálló megvételére, az egyik Mazepin volt, míg a másik Stroll.

A kanadai üzletember került ki győztesen a csatából, ugyanis ő vásárolta fel az alakulatot, majd átnevezték Racing Pointra a csapatot, ami jövőre viszont már Aston Martin néven fog szerepelni. Stroll 90 millió fontot fizetett a gárdáért, majd az ügyet elindító mexikói mellé beültette fiát, Lance-t.

Az orosz vállalkozónak is hasonló tervei voltak, ugyanis fia, Nikita már nagyon vágyott a Forma-1-be, ám a 61 éves ellenfelük elorozta előlük a csapatot. Mazepin már akkor azzal fenyegetőzött, hogy a bíróság elé viszi az ügyet, ugyanis meggyőződése szerint a licitálás, amit az FRP Advisory LPP bonyolított le, nem volt szabályos. Akkori kiadott közleményében az Uralkali (orosz vegyipari cég, ami Mazepin tulajdonában van) kijelentette, hogy a fent említett vállalat, „nem a legmagasabb ajánlatot tévőnek ítélte oda a szóbanforgó istállót.” Ezen kívül azt is hozzátették, hogy meglátásuk szerint ” az átláthatóság hiánya, valamint több ferdítés is jellemezte az FRP Advisory LPP ügyintézőinek munkáját.”

Alig két évvel Stroll győzelme után azonban bíróságra viszi az ügyet Mazepin, amit Londonban fognak tárgyalni a jövő héten. A The Times információi szerint a bíróság arról fog ítéletet mondani, hogy szenvedett-e pénzügyi veszteséget az ügyintézők és Stroll miatt az Uralkali vagy sem.

Miután Stroll és a kanadai konzorciuma megvette a csapatot Vijay Mallyatól, milliókat invesztáltak az alakulatba, miközben megerősítették és szorosabbra fűzték a gárda kapcsolatát a Mercedesszel. Ezen kívül az Aston Martin többségi tulajdonosa is a 61 éves üzletember lett, ami jövőre már nemcsak a nevét, hanem az ikonikus színét is adja az eddig rózsaszínben versenyző istállónak.

A Racing Point jelenleg az ötödik pozícióban van a konstruktőri bajnokságban 134 ponttal, ám a McLaren is ennyi egységet szerzett magának, így pontegyenlőség áll fenn a felek között. Ugyanakkor a wokingiaknak több dobogós helyezésük volt idén, így ők birtokolják most a negyedik helyet a listán.

Mazepinről nemrég azt pletykálták, hogy a Haast nézte ki magának, bár egyelőre a felek tagadnak bármi nemű megvásárlást. Ennek ellenére a fia, Nikita akár helyet is kaphat az amerikai csapatban jövőre, míg főszponzorként az Uralkali villoghat az autón.