Az FIA a Kínai Nagydíjat követő technikai ellenőrzések során azt találta, hogy Charles Leclerc Ferrarija és Pierre Gasly Alpine-ja egyaránt 1 kg-mal a minimumsúly alatt maradt, az ügy pedig a sportfelügyelők elé került. Leclerc esetében az autójáról a verseny első körében letört szárnyvéglapot is számításba vették, így biztosan nem az jelenti a különbséget. Mi több, egy pár perccel később érkezett újabb értesítés szerint a másik Ferrarit vezető Lewis Hamilton autóján a kopólemez megengedettnél nagyobb mértékű elhasználódását mérték.
A múltbeli tapasztalatok szerint a súlylimit és a kopólemez szabályainak megsértése rendszerint egyaránt kizárással jár.
- FRISSÍTÉS: Megszülettek az ítéletek
2025-re 2 kg-mal emelkedett az autók versenyzővel együtt mért minimumsúlya, ami immár 800 kg. Az FIA technikai delegátja, Jo Bauer a sanghaji futamot követő ellenőrzések után hivatalos dokumentumban tudatta, hogy az üzemanyag leszívását követően Leclerc autója 799 kg-ot nyomott, vagyis éppen elmaradt a kötelező minimumtól. Hozzátette, a különbséget biztosan nem a monacói autójának első vezetőszárnyáról leszakadt bal oldali szárnyvéglap hiánya okozza, hiszen egy a Ferraritól kapott tartalékszárnnyal is elvégezték a mérést.
Gasly esetében szintén 799 kg-ot mutatott a mérleg.
Ami Hamiltont illeti, az ő Ferrarijának vizsgálatánál a kopólemezt 8,5-8,6 mm vastagságúnak mérték az autó alján, miközben a szabályok szerint annak minden mérési ponton legalább 9 mm vastagságúnak kell lennie.
Leclerc az 5., Hamilton a 6., Gasly pedig a 11. helyen ért célba a Kínai Nagydíjon. Amennyiben valóban kizárás lesz a három versenyző sorsa, a Ferrari és pilótáik elveszítik a vasárnap megszerzett összesen 18 pontjukat, a pontszerzők közé pedig Lance Stroll és Carlos Sainz lép fel.
Verstappen úgy érzi, jobb esélye lett volna, ha 6 órán át tart a Forma–1-es verseny