KezdőlapFormula 1Surer kiakadt a Ferrarira: A stratégákat ki kell rúgni

Surer kiakadt a Ferrarira: A stratégákat ki kell rúgni

-

Marc Surer szerint a Ferrarinak el kellene küldeni a stratégáit.

A szezon első felében Charles Leclerc többször ünnepelhetett szombaton, ám a vasárnapok nagy részén szinte minden elromlott a vörösöknél. Hol a motor füstölt el, hol pedig a stratégia mentén hibázott a csapat.

A Magyar Nagydíjon a monacói pilóta könnyedén nyerhetett volna, ám a taktikáért felelős szakemberek a rosszabbul működő keménykeverékű gumit rakatták fel a 16-os rajtszámú autóra. Leclerc így elbúcsúzhatott a legelső helytől, míg a 10. pozícióból induló Max Verstappen élt a lehetőséggel és megszerezte a legnagyobb trófeát.

Többen úgy vélik, hogy Mattia Binotto hamarosan elveszítheti az állását, míg Surer elsősorban a stratégákat vonná felelősségre.

„A stratégákat ki kellene rúgni! Az ember tényleg csak a fejét rázza, hiszen újra és újra rossz döntéséket hoznak. Én kirúgnám az összeset! Hihetetlen, hogy ennyi mindent el tudnak rontani.” – magyarázta a svájci ex-versenyző.

Ám Binotto szerint semmi gond a szakembereivel, így nem is akar változtatni a felálláson.

„Már pedig rossz abroncsokat tetettek fel. Előtte Leclerc vezette a versenyt, majd nagyon lassú lett…Valakinek legfelül fel kellene emelnie a hangját és azt kellene mondania: ‘mi a francot csináltok? Nekünk van a legyorsabb autónk.” – tette hozzá Surer.

A svájci ex-pilóta szerint John Elkann nem elég karizmatikus. A nehéz pillanatokban Luca di Montezemolo vagy Sergio Marchione kiállt a kamerák elé és tiszta vizet öntött a pohárba.

„Most nem áll ki senki a kamerák elé, és nem mond semmit, ez hiányzik az egyenletből. Talán ez az oka anna, hogy így hullámzik a teljesítményük.”