back to top
KezdőlapFormula 1Száműzi az egyszer használatos műanyagot a Forma-1

Száműzi az egyszer használatos műanyagot a Forma-1

-

A Forma-1 2030-ra teljesen karbonsemlegessé szeretne válni. Azonban jelentős lépéseket tenne már 2025-re is. Azt szeretnék ha a versenyhétvégék a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagynák maguk után.

Az erre való készülés pedig már idén megkezdődik. A Spanyol Nagydíjtól kezdve például az F1 felhagy az egyszer használatos műanyagok használatával. Beleértve az eldobható innivalós palackokat, valamint az egyszer használatos evőeszközöket és edényeket is.

„Ebben az évben az egyik nagy dolog, amit kivitelezünk, az az egyszer használatos műanyagok jelentős csökkentése a pitben és a paddockban” – idézi Yath Gangakumarant, az F1 üzleti stratégiáért felelős igazgatóját az Autosport.

„Ráhatásunk van a pitre és a paddockra, szóvaltöbb lehetőségünk is van rövid távon, és egyetért ebben mind a 10 csapat, az FIA és a Pirelli is.”

„Ugyanakkor a promótereink dolgoznak a terveiken, hogyan alakítsák ki a jövőben a rajongói zónákat annak tükrében, hogy csökkentsék az egyszer használatos műanyagok használatát.”

A jelenlegi teszt helyszíne, Bahrein például az újrahasznosításra összpontosít.

„Valójában Bahrein idén az újrahasznosítást valósítja meg, befektette az újrahasznosítási infrastruktúrába, most először, és nem az F1-es verseny idején fogják ezt alkalmazni, hanem egész évben.”

„Ez egy jó példa arra, hogyan lehet a sportnak pozitív hatása egy területen, nem csak akkor, mikor ott vagyunk az országban egy hétig, vagy valameddig, hanem az után is.”