Napra pontosan tíz éve annak, hogy Jules Bianchi a tájfun által sújtott Japán Nagydíjon elszenvedte súlyos fejsérülését, amelybe kilenc hónappal később belehalt. Ő a Forma-1 máig utolsó halálos versenyzői áldozata, akinek hagyatékaként fontos biztonsági intézkedéseket foganatosított meg a sport.
Miután egy tragédia megtörténik, mindig könnyű okosnak lenni, és mai fejjel már szinte érthetetlennek tűnik, hogyan tudott egészen 2014-ig elevickélni a Forma-1 úgy, hogy olykor csupán dupla sárga zászlók lengetésével lezavarta a kavicságyban ragadt autók mentését, személyzettel és munkagépekkel a pályán. Ilyenkor a biztonsági autó beküldésével ellentétben a versenyzés továbbra is folyik, a különbségek nem nullázódnak a pilóták között, az a rövid veszélyzóna kivételével sehol nem kell lassítaniuk a versenyzőknek, így semmiféle érdekükben nem áll, hogy egy hajszállal is jobban elvegyék a gázt annál, mint ami kielégíti a felügyelők igényeit.
Tulajdonképpen ez okozta Bianchi vesztét azon a viharos napon Szuzukában, amikor a rendkívül vizes pályán, sötétedéshez közeledve, a mezőnyben legrosszabb leszorítóerővel rendelkező autóval, a Marussiával a 17. helyen haladt, s a sárga jelzés mellett is túl bevállalósan érkezett meg a Dunlop kanyarba, ahol az egy körrel korábban kicsúszó Adrian Sutil Sauberjének mentésén dolgoztak.
Bianchi a kavicságyban álló munkagéppel ütközött, s a bármiféle energiaelnyelés nélküli lassulás okozta súlyos agykárosodását. Apja, Philippe az életmentő műtét után is lesújtó képet adott fia esélyeiről, akit bár novemberben felébresztettek a mesterséges kómából és átszállítottak egy nizzai kórházba, ám továbbra sem volt eszméleténél.
Jules Bianchi 2015. július 17-én elhunyt, ezzel véget ért a Forma-1 két évtizeden át tartó szerencsesorozata, Ayrton Sennát követően újabb halálos áldozatot követelt a sport. A soron következő futamot, a Magyar Nagydíjat a gyász járta át, a modernkori F1 legszívszorítóbb pillanata lett, ahogyan a mezőny tagjai a rajtrácson a földre helyezett sisakjaik körül kört alkotnak a Himnusz szomorú dallamaira.
Elemi változás az autók külsejében
Bianchi tragédiájára két fontos biztonsági intézkedéssel reagált a sport az elkövetkező években.
Egyrészt bevezették a virtuális biztonsági autó intézményét, ami hasonlóképpen semlegesíti a versenyt és lassú tempó betartására kötelezi a versenyzőket, ám tényleges biztonsági autó alkalmazása nélkül, és az autók között meglévő időkülönbségek megtartásával, így veszély esetén gyorsabb reakciót tesz lehetővé a versenyirányítás számára.
Ugyanakkor néhányszor azóta is előfordult már, hogy szervezési vagy kommunikációs hiba miatt a versenyautókkal együtt tartózkodott a pályán egy traktor, a 2014-es történések óta pedig ez már hallatlanul nagy indulatokat vált ki a versenyzőkből – legutóbb 2022-ben, éppen Szuzukában történt ilyen, amikor szintén nagy esőben piros zászló mellett a bokszutca felé halad a mezőny.
A másik az autók pilótafülkéje köré szerelt fejvédőelem, a halo 2018-as megjelenése, aminek jelenléte ugyan nem védte volna meg a balesetkor a fején ütést nem kapó Bianchit, de a történtek így is kihangsúlyozták a versenyzők fejének védtelenségét a formaautókban. Az elem használatát azóta az FIA széles körben kötelezővé tette együléses sorozatai számára, ami kétségtelenül védett már meg sérüléstől versenyzőket a bevezetése óta. Bár megjelenése óta a közvélemény hajlamos túlértékelni a halo szerepét, amikor a kiálló részt karcolás éri, Romain Grosjean valószínűleg indokoltan adott hálát az újításnak a 2020-as bahreini tűzesete után.
Jules tovább él
Bianchi szülei a családot ért szörnyűség ellenére nem vonultak ki teljesen a nyilvánosságból, Philippe szeretné jó célokra használni fia ismertségét, ezzel őrizve emlékét, és viszonozva a nehéz időkben számukra nyújtott támogatást. A család egy alapítványt létrehozva támogatja az agyi sérülésekkel kapcsolatos kutatásokat, valamint a fiatal gokartosokat is.
„Ez az egyetlen módja annak, hogy Jules még ma is létezzen. Amikor hazatért Japánból, továbbra is kómában, a nizzai L’Archet kórházban kapott ellátást. Mindenki csodálatosan bánt vele az agyi sérültek osztályán. Aztán amikor Jules elhunyt, úgy éreztük, sok mindent tehetnénk még ezért a kórházért” – idézi Philippe Bianchit a Feeder Series.
„Jules híres, szeretett, jóképű volt. A szerencse a szerencsétlenségünkben, hogy bemutatta őt a világ. Túl sok a gyerekét gyászoló emberrel találkoztam, akiknek nem adatott meg ez a szerencse.”
„Mindig meg kell látnunk a pozitív oldalt, noha ebben az esetben ez már szinte paradoxon. De számunkra a pozitív rész az, hogy az egyesületben elvégzett munkánk által Jules tovább él. Jules még mindig aktív. Ez a varázslat az egészben.”
Charles Leclerc, aki keresztfia a Bianchi családnak, szintén gyakran feleleveníti emlékeit barátjáról, akivel egykoron azt az álmot dédelgették, hogy közösen hódítják majd meg a Forma-1-et. A francia is a Ferrari akadémiájának tagja volt, a nevelőcsapattól kapott versenyzői szerződésig azonban már nem juthatott el, így Leclerc kicsit őt is képviseli – idei monacói győzelme után egy szép gesztussal tisztelgett előtte:
Jules Bianchi családja is kapott egy darabot Leclerc monacói győzelméből