KezdőlapFormula 1Tartozás miatt bíróság elé vitte Pérez a Force Indiát

Tartozás miatt bíróság elé vitte Pérez a Force Indiát

-

A RaceFans értesülései szerint Sergio Pérez négymillió dolláros tartozás miatt felszámolási kérvényt nyújtott be saját csapata, a Force India ellen.

Nem titok, hogy a Force India anyagi gondokkal küszködik, a hét folyamán azonban felgyorsultak az események. Több csapattag, többek között Otmar Szafnauer szerint „sürgős” tőkeinjekcióra van szüksége a „kritikus” pillanatokat átélő istállónak, a legfrissebb – és talán legmeglepőbb – hírek szerint pedig a Sergio Pérez és Julian Jakobi (Pérez menedzsere) által irányított Brockstone cég szerdán felszámolási kérvényt nyújtott be a Force India ellen. A mexikói nem vett részt a péntek délutánra kiírt sajtóeseményen.

Pérez mintegy négymillió dolláros adósságot ró fel csapatának, akik a mexikói pilóta jogi képviselői szerint „minden valószínűség szerint képtelenek lesznek kifizetni tartozásukat”, így került a bíróság elé az ügy. Az időzítés nem véletlen, hétfőtől ugyanis megkezdődik az F1 négyhetes nyári szünete, a Force Indiának így elegendő ideje lesz rendezni sorait anélkül, hogy elvonnák a figyelmet a versenyhétvége teendőiről. A legcélszerűbbnek az a megoldás tűnik, ha a csapatot csődgondnokság alá helyezik, ám nem szüntetik be a tevékenységét, ezzel esélyt adva a hitelezők kifizetésére.

A felszámolási kérvényt nem mellesleg a Daimler/Mercedes és a BWT is támogatta. A Force India az előbbinek 10,5 millió euróval tartozik, míg az autó jellegzetes rózsaszín színéért felelős BWT azt állítja, hogy szponzori megállapodásuk a csapattal igazából csak kölcsön volt.