Az idén már az Aston Martin kötelékébe tartozó Jenson Button karrierje során rengeteget versenyzett a Honda motorjaival, így tud néhány titkot arról, hogyan zajlik a munka a japánok F1-es részlegén.
A 2009-es világbajnok Button ugyan tavaly év végén bejelentette a versenyzéstől való visszavonulását (az utóbbi években a WEC-ben tett próbát), ám mégis az F1-es mezőny egyik átigazolója lett idén, hiszen a Williamstől, ahol eddig nagyköveti pozíciót töltött be, az Aston Martinra váltott egy hasonló poszt miatt. Bár nem teszteli az autót, nem vesz részt a fejlesztési munkában, mégis tud egyet s mást arról, mi zajlik a háttérben, erről beszélt most az AS-nek adott interjúban.
Ebben az évezredben csak Max Verstappen versenyzett többet a Honda motorjaival az F1-ben, mint Button, a brit viszont két különböző periódusban tette. Már velük dolgozott a BAR-Hondánál, ami aztán a japánok gyári csapatává vált, 2015-től pedig ott volt a nagy visszatérésnél is a McLarennél, amely partnerség azonban rémesen alakult. A brit később a Super GT-ben is Honda-versenyző lett, és bajnoki címet is szerzett a japán túraautós sorozatban 2018-ban.
Egyelőre úgy fest, a Honda idei visszatérése a 2015-öshöz hasonlít, súlyos technikai problémáik mellett még a célba érkezés is nehezen megy a tempó tekintetében is a mezőny végén tanyázó autóknak. Már kiderült, hogy a japán céget szervezetileg kissé felkészületlenül érték az új szabálykorszak jelentette kihívások, Button azonban a szakurai motorfejlesztő gyárban dolgozók utánozhatatlan munkamorálját emeli ki.
„Nagyon szenvedélyesek a munkájuk iránt, és tényleg mindenüket beleadják. Nem biztos, hogy ezt elmondhatom, de tudom, hogy van Szakurában egy szoba, amelyben tatami van a padlóra terítve, és a sűrű hetek során ott alhatnak az alkalmazottak. A gyárban alszanak, hogy a minimumon tartsák a kieső időt, és minél gyorsabban visszatérhessenek a munkához. Ilyen szinten áll az elhivatottságuk” – árulta el.
A sors furcsa fintora, hogy az a három versenyző, Button, Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne, akik 2015 és 2017 között a McLaren-Hondákkal küszködtek, most mind ott vannak az Aston Martin-Honda kötelékében is – Vandoorne tesztpilótaként, így Alonso az egyedüli, akinek újra ténylegesen együtt kell szenvednie az autóval versenyről versenyre.
Alonso nem tudott a változtatásról, amin az egészsége múlhat?
A spanyol korábban arról beszélt, hogy ha sikerül megoldást találniuk a nehézségekre – amik a Honda szerint csak részben a motorból adódnak – a szezon utolsó felére vagy harmadára akár az élmezőnybe is megérkezhet a csapat. Button előrejelzéséből szintén az tűnik ki, hogy jelenleg a türelem a legfontosabb, hiszen afelől neki sincs kétsége, hogy a projekt idővel eredményes lesz.
„A Mercedes és a Ferrari hosszú ideje a legmagasabb szinten vannak, és mindvégig ugyanazzal a motorral tették. Ehhez képest az Aston Martin és a Honda kapcsolata nagyon új, mint ahogy a Newey-val való együttműködés is. Rengeteg részletet össze kell rakni, és ehhez időre van szükség. Mindenki tisztában van vele, hogy mire lesz képes ez a csapat a jövőben. Be fog tudni kerülni a legjobb négy közé. Nehéz megmondani, hogy ehhez mennyi idő szükséges, és nem is én vagyok a megfelelő ember ennek megválaszolására, hiszen nem ismerem a részleteket. Nem fog három verseny alatt megtörténni, viszont az idő olyan gyorsan repül, hogy észre sem fogjuk venni” – fogalmazott Button.
