KezdőlapFormula 1"Távirányítós" autókkal terveznek versenyezni a Holdon!

„Távirányítós” autókkal terveznek versenyezni a Holdon!

-

Különleges verseny van készülőben, a tervek szerint 2021 októberében. Távirányítós autókkal szeretnének versenyt tartani… a Holdon!

Egészen pontosan két „versenyautóról” van szó, melyeket középiskolások terveztek, többek között a McLaren P1 tervezője, Frank Stephenson közreműködésével.

Az autók egyenként 2,5 kilósak, míg a Holdra telepítésüket segítő mechanika további 3 kilót nyom. Így a két autó és a mechanika összesen 8 kilót tesz ki. Nem túl nehéz tehát maga a csomag, ám „elküldése” annál drágább.

Csak hogy nagyságrendileg elképzelhessük, mennyire is költséges ez: Egy a Holdra szállítással foglalkozó vállalat, az Astrobatic például kilónként 1,2 millió dollárért szállít. A 8 kilós csomag tehát kb 9,6 millió dollárért (körülbelül 3 milliárd forint) tud eljutni a Holdra.

A Moon Mark autói azonban nem az Astrobatickal utaznak majd. Egy Nova C leszállóegységgel jut a holdra, melyet az Intuitive Machines készített, és amely a SpaceX Falcon 9 rakétáváal jut majd az űrbe, 2021 októberében. Landolni pedig a Hold Oceanus Procellarum nevű lávamezőjén fog.

Így működik a Nova C:

„A Moon Mark Mission 1 versenyében hat középiskolás csapat vesz majd részt, akik különféle amerikai iskolákból lesznek kiválasztva” – áll a sajtóközleményben.

Ők egy sor kvalifikáción vesznek majd részt a verseny előtt – Földi eszközökkel -, például drónokkal, autonóm járművekkel, eSporttal, valamint részt vesznek egy űrkereskedelmi, vállalkozói versenyen is.

A kvalifikációk két legjobb csapata kapja meg a lehetőséget, hogy a Földről irányíthassák majd a Hold zord terepére küldött „versenyautókat”. Mindez persze követhető lesz, kamerák segítségével.

A „pálya” és a „sebesség” kérdése még nem meghatározott. A legfőbb feladat pedig az, hogy olyan Wi-Fi kapcsolatot tudjanak létesíteni a Föld és a Holdon lévő autók között, hogy ez közel valósidejű legyen.

A Forma-1 rajongók pedig most fognak a fejükhöz kapni, ha megtudják, ki tervezi a „pályát”, jobban mondva a nyomvonalat: Hermann Tilke!

„Egy hold pályát tervez” – idézi a newatlas.com a Moon Markot. „Ismerik a Hold felszínét, be lett scannelve annyira, hogy elegendő információja legyen ahhoz, hogy megtervezze ezt a pályát.”

Persze nem arra kell gondolni, hogy leaszfaltoznának egy részt a Holdon. Még csak arra sem, hogy kibójázzák a pályát. A pálya nyomvonalát ugyanis koordináták alapján lehet majd követni.

Mivel aztán a Hold felszíne nem olyan, mint a Földé, durva és egyenetlen, rendkívül fontos lesz a Wi-Fi kapcsolat sebessége, hiszen ha a kapott kép késik, már nem lesz lehetőség kikerülni egy terepakadályt.

„A versenyzőinket (az „autókat”) úgy terveztük, hogy teszteljék a sebesség határait a Hold felszínén” – mondta a Moon Mark alapítója és vezérigazgatója, Mary Hagy a newatlas.comnak. „A döntő tényező a kockás zászló lesz, mely meghatározza majd a végső győztest.”

Igazán érdekes lesz látni ezt, hiszen a Holdon nem kell sok ahhoz, hogy elemelkedj a talajról, hiszen a gravitáció, mindössze 1/6-a a Föld gravitációjának.

A két autó alapjaiban ugyanolyan lesz, de még nincsenek véglegesítve. Annyi azonban bizonyos, hogy akkumulátoros, elektromos hajtásláncot kapnak.

Eltér majd azonban a két autó karosszériája és megjelenése. Ezen dolgozik Stephenson és az iskolások.

„Sok dolog van, amit figyelembe kell venni” – mondta Stephenson. „Nyilvánvalóan például az, hogy nincs leszorítóerő! Ez sokkal inkább a por szűrésről, a tapadásról, a súlyról, az anyagokról, a tartósságról, a stabilitásról szól… Meg aztán ott a súlypont és a védelem. Meg kell győződnünk arról, hogy ha ezek felborulnak, egyik alkatrészük sem sérül meg. És fel is kell tudni állítani.”

A verseny után a járművek nem térnek vissza a Földre, hanem tudományos küldetésbe kezdenek, és örökre a Hold felszínén maradnak.

Akárhogy is… kíváncsian várjuk, hogy mi lesz ebből!