KezdőlapFormula 1Távolabb került a szuperlicensztől Logan Sargeant

Távolabb került a szuperlicensztől Logan Sargeant

-

Fontos hetek állnak az amerikai Logan Sargeant előtt, ugyanis be lett jelentve, hogy ő lesz Alex Albon csapattársa jövőre a Williamsnél. Csakhogy az F1-es szerepléshez szüksége lesz a szuperlicenszére, amihez jelenleg nincs elegendő pontja, így kiemelten fontos a számára, hogy minden lehetőséget megragadjon, hogy pontokat szerezzen.

Az egyik ilyen, kisebb lehetőséget viszont elszalasztotta. Ugyanis a fiatalok feljebb lépését segítve, egy-egy F1-es beugrásért is jár egy darab szuperlicensz pont, amennyiben az adott versenyző legalább 100 km-t megtesz az edzésen.

Az F1-es szabadedzésekért is jár majd szuperlicensz pont

Sargeant ezért kapott lehetősége ismételten a Williamstől Mexikóban az FP1 alatt, Austinban már szerzett egyet, ám Mexikóvárosban a körülmények áldozata lett. A többszöri piros zászló babrált ki vele, ugyanis a második megszakítás már az edzés végén jött, amikor Sargeant 22 kört teljesített, többre nem volt ideje, pedig csupán egyetlen egy kör kellett volna neki plusz egy pontért.

Aggodalomra azonban továbbra sincs oka, hiszen 28 pont szerepel eddig a neve mellett. Abu Dhabiban lesz még lehetősége egy első szabadedzésért plusz pontot kapnia, illetve van egy extra „juttatás” is az F2-ben, vagyis, ha Sargeant büntető pont nélkül megússza a záró fordulót, akkor további két plusz szuperlicensz pontot kap, a tiszta szezonért. Ha ezek meglesznek neki, akkor kilenc pontra lesz már csak szüksége, amihez a bajnokság első hat helyén kell végeznie. Ráadásul a tavalyi F3-as idényét is büntetőpont nélkül hozta le, így ez további két pontot jelenthet a számára, így pedig már elég neki a bajnokság hetedik helye is.

Jelenleg a bajnokság harmadik helyén áll, de csupán 18 ponttal van több egysége, mint a számára már nem elegendő, bajnoki 8. helyen álló Frederik Vestinek.

Forrásracer.com