back to top
KezdőlapFormula 1Több évre összeáll a Mercedes-AMG Petronas és az AMD!

Több évre összeáll a Mercedes-AMG Petronas és az AMD!

-

A Mercedes-AMG Petronas Forma-1-es csapata hivatalossá tette, hogy több éves szerződést kötött a számítástechnikai óriás AMD-vel. Technológiai partnerként a szuperkomputerekben, szimulációkban, a számítástechnikai megoldásokban, illetve adatközpontok szállításában számítanak rájuk.

Ez az új partnerség mutatja a két cég szenvedélyét az extrém teljesítmények iránt, és az AMD logói így megjelennek majd a 2020-as versenyautó vezetőülésének a két oldalán, a versenyzők overálján és a csapatruházaton, valamint a mérnökök helyén. A szerződés értelmében a pilótáik az AMD kereskedelmi forgalomban is kapható megoldásait használják majd, beleértve akár az EPYC szerver processzorokat, valamint az AMD Ryzen PRO laptop processzorokat, amivel a csapat különféle munkafolyamatait optimalizálják majd. Az AMD marketing igazgatója, John Taylor így nyilatkozott:

„Az AMD-nél akkor vagyunk a leginkább elemünkben, amikor a megszokottól eltérő technológiákkal állunk elő, amellyel a nagy teljesítményű számítástechnika határait feszegetjük. Örülünk annak, hogy egyesíthetjük erőinket a Mercedes-AMG Petronas Forma-1-es csapatával, akik egy olyan alakulat, akik a technológia élvonalát használják, és akikkel közösen gondolkodhatunk hihetetlen fejlesztésekben és teljesítményben, amelyet a gyárból a versenypályák mellé vihetünk.”

Toto Wolff csapatvezető ennyit tett hozzá:

„Az innováció mindig is a Forma-1 szívügye volt, és mi mindig megpróbáljuk a határokig kitolni a technológiai vívmányainkat, a teljesítmények vadászata során. Üdvözöljük partnerünkként az AMD-t a csapatunknál, és várjuk már a közös kalandot ami ránk vár, mely során kifinomult megoldásokat találunk ki, hogy eddig ismeretlen potenciált aknázhassunk majd ki.”

A Mercedes-AMG Petronas 2020-as Forma-1-es autóján rajta már az AMD jelzéssel először február 14-én, pénteken lesz majd látható.