back to top
KezdőlapFormula 1Todt: Kettőnél több csapatot érinthet súlyosan a koronavírus

Todt: Kettőnél több csapatot érinthet súlyosan a koronavírus

-

Jean Todt, az FIA elnöke szerint több, mint két Forma-1-es csapat van, melyet súlyosan érinti a koronavírus okozta kedvezőtlen gazdasági helyzet. Hozzátette azonban, hogy a gyárleállások, a versenyek és bevételek hiánya mindenkit érint a sportban.

„A járvány pénzügyi következményei nem korlátozódnak egy, vagy két csapatra a Forma-1-ben” – idézi Todtot a La Presse. „Érinti a gyárakat, a partnereket, a beszállítókat, mindenkit.”

„De egyes csapatokat különösen érint, mint a Williamset, mely bejelentette, hogy vevőt keresnek. Örülünk, hogy megtudtuk, hogy a Renault a folytatás mellett döntött, mivel ők is része az F1 és autózás történelmének.”

Todt hangsúlyozta, hogy a krízis során döntéseket hoztak az F1 olcsóbbá tétele érdekében, és rámutatott arra is, hogy az F1, mint az FIA zászlóshajója más szempontból is jó pozícióban várja a vírus utáni helyzetet.

„Tisztában vagyunk vele, hogy ha nem döntöttünk volna amellett, hogy az F1 hibrid erőforrásokra váltson, amit sokan kritizáltak, mikor bevezettük, ma azért kritizálnának, hogy miért nem tettük meg.”