back to top
KezdőlapFormula 1Todt: örülniük kéne az F1-ben dolgozóknak, nem panaszkodni a naptár miatt

Todt: örülniük kéne az F1-ben dolgozóknak, nem panaszkodni a naptár miatt

-

Jean Todt, a Ferrari egykori csapatfőnöke, az FIA jelenlegi elnöke úgy véli, hogy a Forma-1-ben dolgozó személyeknek megtiszteltetésnek kellene érezniük, hogy a sportban dolgozhatnak. Mindezt azzal kapcsolatban reagálta Todt, hogy sokan nem szimpatizálnak a Liberty Media azon elképzelésével, mi szerint a jövőben még tovább bővítenék a versenynaptárat, s így már igazán zsúfoltnak mondható a sportban dolgozók munkarendje, hiszen nekik nem csupán csütörtöktől vasárnapig tartanak a versenyhétvégét. Nem beszélve a sok utazásról.

Szóval Todt szerint nem kellene panaszkodni emiatt.

„Szerintem hosszú folyamat lesz, míg elérjük a 25 futamot.” – mondta Todt.

A 25 versenyes szezont tűzte ki ugyanis célul a Liberty, mely azt jelentené, hogy ténylegesen az év felét végigversenyezné a mezőny.

„Nagy hangsúlyt fektetünk a 25 versenyre, de jelenleg a meglévő 22-re kellene koncentrálnunk.” – tette hozzá Todt.

„Arról, hogy ez mit képvisel, nekem talán más a meglátásom. Igazán úgy értem, hogy magamat is beleértve, mi annyira áldottak vagyunk a világon, hogy imádjuk azt, amit csinálunk. Ez a szenvedélyünk. Kiváltságosak vagyunk. Aki az F1-ben van, kiváltságos.”

„Persze vannak bizonyos kötelességeink. Mikor más pozícióban voltam (a Ferrarinál), 18 órát dolgoztam minden nap, hat, vagy hét nap egy héten, mert ez volt a szenvedélyem és eredményt akartam.”

„Aztán persze a család, ha ban egy szeretett családod, ők meg fogják érteni. Meg aztán nem csinálod ezt egész életedben.”

Todt véleményének fő oka, hogy járt olyan fejlődő országokban, ahol nagyon alacsony jövedelemmel rendelkeznek az emberek, és még az is problémát jelent, hogy élelmiszerhez jussanak.

„Higgyék el nekem, sokféle tevékenységet végzek az életemben, ahol látok embereket, akik már attól is áldottnak érzik magukat, ha kapnak 30 dollárt (kb 9000 Ft) egy hónapban. Bizonyos országokban ez áldás. Ezt nem kellene elfelejtenünk.”

„Korrektnek kell lennünk és átgondolni, hogy mi történik. Nyolc millárdos a népesség (globálisan) és 800 millió ember nem jut ételhez, innivalóhoz és oltáshoz.”

„Mi azért vagyunk itt, hogy az F1-ről beszéljünk, nem szabad becsuknunk a szemünket és elfeledkezni róla, hogy mi történik más emberekkel, más közösségekkel.”

„Továbbra is úgy érzem, nekünk áldottnak kell éreznünk magunkat, és mindenkinek, aki az F1-ben van, jóval magasabb fizetéssel mint más vállalkozásokban, nagyon boldognak kéne lenniük. Ez nem jelenti azt, hogy nem kemény a munka, meg minden, de egyszerűen csak értékelni kell a helyzetet.”