Franz Tost még nem tudja pontosan, hogy fog csapata Ausztriába jutni, ha július elején elkezdődik a szezon.
A koronavírus leginkább Olaszországot és Spanyolországot sújtja Európában. Az AlphaTauri az itáliai gócpontok egyikének közelében található, így kijutásuk kérdéses, csakúgy, mint a Ferrarinak. Az osztrák csapatfőnök szerint helyzetüket az FIA a FOM és a Liberty Media is monitorozza. Számításaik szerint pedig 65 emberrel kelhetnek majd útra.
,,Mikor az utazásra kerül a sor, remélhetőleg az utak ismét használhatóak lesznek. Ha ez nem így lesz, akkor a Ferrarival együtt fogunk útra kelni. Ám, ha mindennemű utazást tiltanak és zárva lesznek a határok, akkor meg kell vizsgálnunk a lehetőségeinket.”
Nemcsak a személyek szállítása, hanem az áruk, valamint az alkatrészek mozgatása is problémát okozhat az elkövetkezendő hetekben, sőt akár hónapokban is.
,,Pontosan ez az oka annak, hogy jelenleg nem tudunk semmi konkrétumot mondani. Remélem elég idő fog eltelni, és júliusban ismét megnyitják majd a határokat.” -tette hozzá a 64 éves csapatfőnök.
A csapatok nagy része Nagy-Britanniából menne Ausztriába, csak az AlphaTauri és a Ferrari utazna Olaszországból.
,,Ők igénybe vehetnek egy charter gépet és leszállhatnak Zeltwegben vagy Grazban. Valószínűleg az utazóknak egy egészségügyi bizonyítványt is fel kell mutatniuk.” – gondolkodott hangosan Tost.
Ugyanakkor mennyi munkatársat kell elvinni ahhoz a helyszínre, hogy gördülékenyen menjen a munka?
,,Erről diskurálunk egy ideje, anélkül, hogy bizonyos számokat határoznánk meg. Azokban a szakemberekben gondolkodunk, akikre feltétlenül szükségünk van az autó működtetéséhez. Az AlphaTaurinál 60-65 emberről van szó.” -árulta el a csapatfőnök, aki nem mellesleg hozzátette, hogy a marketing és a média részleg dolgozói valószínűleg nem utaznának, hanem otthonról folytatnák a munkát.