KezdőlapForma-1Toto Wolff szinte hülyének nézte azokat, akik ezt jósolták, de most mégis...

Toto Wolff szinte hülyének nézte azokat, akik ezt jósolták, de most mégis megtörtént

-

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke már-már szinte hülyének nézte három éve azokat, akik szerint a 2026-os szabályok padlógázon brutálisan lassuló, az egyenesekben visszaváltó F1-es autókat fognak eredményezni, és azzal vádolta Christian Hornert, a Red Bull akkori csapatfőnökét, hogy csak a saját érdekei miatt ágál az új regulák ellen. Végül azonban pontosan az történt, amire többek között Horner is figyelmeztetett, és ma már inkább Wolffot érheti az a vád, hogy önös érdektől vezérelve formál véleményt.

Az idei évtől bevezetett, az elektromos komponensre a korábbinál háromszor nagyobb hangsúlyt fektető motorszabályokat 2022 augusztusában hagyták jóvá, az autókra vonatkozó szabályok pedig 2024 júniusában lettek véglegesítve. A kettő között eltelt időben azon ment a tanakodás, hogy miként lehet orvosolni az erőforrás-szabályok okozta problémákat, hiszen már akkor is egyértelmű volt, hogy a belső égésű motor és az elektromotor által biztosított energia 50/50-es megoszlása gondot jelent, amit a vázra vonatkozó szabályoknak kellene ellensúlyozniuk. Max Verstappen 2023-ban nem véletlenül figyelmeztetett, hogy ez így nem lesz jó, és nem véletlenül vetődött már fel ekkor, hogy adott egyenesekben a versenyzőknek vissza kell majd váltaniuk, mert egyszerűen el fog fogyni az elektromos rásegítés.

Toto Wolff, a Mercedes csapafőnöke azonban olyannyira bízott a csapatokban, hogy kerek-perec kijelentette: ilyen nem lesz. „Ez nem fog megtörténni. Tényleg azt gondolják, hogy ebben a sportágban nem vagyunk elég innovatívak ahhoz, hogy olyan kasztni- és motorszabályokat alkossunk, amelyek megakadályozzák, hogy a versenyzők az egyenesekben visszaváltsanak?” – tette fel a kérdést 2023 júliusában egy sajtótájékoztatón az osztrák üzletember.

Nos, végül olyannyira megtörtént, amit sokan előrevetítettek, hogy az energia-visszanyerés szempontjából egyaránt a nehezebb helyszínek közé tartozó Melbourne-ben és Suzukában is bőséggel láthattunk padlógázon 8. fokozatból 7.-be visszaváltó, közben 50-60 km/h-t lassuló autókat még az időmérő edzésen (!) is. És nemcsak a látvánnyal van baj, hanem a biztonsággal is, amire Ollie Bearman balesete világított rá minden eddiginél durvábban, hiszen az új erőforrás-szabályok sara az is, hogy elképesztően nagy sebességkülönbségek alakulhatnak ki az autók között.

Ne kattints ide, ha nem akarsz szomorkodni, mivé silányították az F1 egyik legpompásabb kanyarját (videó)

Persze nem mindenki gondolta úgy, mint Wolff, hiszen Christian Horner, a Red Bull korábbi csapatfőnöke riválisával szemben már 2023-ban is kongatta a vészharangokat. „Szerintem sürgősen foglalkoznunk kellene azzal, még mielőtt túl késő lenne, hogy megnézzük a belső égésű és az elektromos teljesítmény arányát” – mondta Horner, aki szerint csökkenteni kellett volna az utóbbitól való függőséget, hogy „elkerüljék a bajt.” A Red Bull csapatfőnöke attól tartott, hogy a szabályok „egy Frankenstein-szörnyet” hoznak létre, mert a váznak túlzottan kell majd ellensúlyoznia az erőforrást a mozgatható aerodinamikával és alacsony légellenállással, ami hatással lesz a versenyzésre.

Wolff erre azzal vágott vissza, hogy Horner csak amiatt mondja ezt, mert a Red Bull első saját fejlesztésű motorja nem áll jól. „Szerintem inkább az ijeszti meg, hogy az ő motorprogramja nem halad jól, és így próbálja megölni az egészet. Mindig meg kell kérdőjelezni, mi az igazi motiváció az ilyen kijelentések mögött” – vélekedett az osztrák, akivel kapcsolatban pedig az idén merült fel már többször, hogy csak azért áll ki a sokat szidott 2026-os szabályok mellett, mert a Mercedes áll az élen, így értelemszerűen bármilyen változtatás rájuk leselkedik a legnagyobb veszéllyel.

Márpedig valamilyen változás alighanem lesz, mert abban mindenki egyetért, hogy az időmérőkön vissza kell térni a határon autózáshoz, és nem fenntartható az egyenesben brutálisan lassuló, féktávok előtt gázt elvevő, a gyors kanyarokban szintén akkumulátort töltő autók látványa. A versenyekkel kapcsolatban azonban már más a helyzet, hiszen a pilóták többsége hiába hajtogatja, hogy ami most zajlik, az „jojózás” és nem versenyzés, sok rajongónak tetszik, hogy az autók oda-vissza előzgetik egymást, és pont nem érdekli őket, hogy mennyire mesterkélt mindez. Az F1, az FIA és a csapatok ezt figyelembe véve a futamokba nem is nyúlnának drasztikusan bele. Hogy milyen területeket fognak megvitatni az április 9-i találkozójukon és és mik lehetnek a lehetséges változások, arról alább írtunk:

Íme a fő területek és lehetséges megoldások az F1 jobbá tételére, akár már májusra