Nem szokás a legjobb hazai Forma-1-es futamok között emlegetni, mégis bőven van miért feleleveníteni a jubileumi 20. Magyar Nagydíjat, amelyen akár tragédia is történhetett volna egy olyan dolog miatt, ami akkoriban teljesen általánosnak számított, manapság viszont már elképzelhetetlen lenne.
Noha a 2005-ös, jubileumi 20. Magyar Nagydíj nem tartozik a legizgalmasabb mogyoródi futamok közé, mégis számos dolog miatt maradhatott emlékezetes ez a hétvége. Először is mindjárt a dátuma szokatlan volt – legalábbis, ami a Magyar Nagydíjak történetét illeti – hiszen az addigi 19 hazai versenyt egyaránt augusztusban futották, a 2001-ben bevezetett, eleinte négy helyett háromhetes F1-es nyári szünet pedig a 2005-ös viadal előtti négy évben egyaránt a Magyar Nagydíj elé esett.
Az első júliusi Magyar Nagydíj pedig egyben az utolsó olyan Magyar Nagydíj is volt a verseny 1986 óta íródó történetében, amelynek a Marlboro volt a főszponzora, 2005. augusztus 1-jével ugyanis érvénybe lépett az EU-ban az F1-gyel kapcsolatos dohányreklám-tiltás, ami egyben azt is jelentette, hogy a 2005-ös Magyar Nagydíjon láthattunk utoljára a Hungaroringen cigarettát direktben reklámozó F1-es autókat.
A legrosszabb fizetős pilóta?
A pályán zajló eseményeket persze ez mit sem befolyásolta, és vélhetően a drukkereket is jobban izgatta, hogy ki fog nyerni, mintsem, hogy milyen szponzormatricák virítanak a kocsikon. Fernando Alonso németországi győzelmével tetemes, 36 pontos (az akkori pontrendszer szerint ez majdnem 4 futamgyőzelemnek számított) előnyre tett szert a Hockenheimben ismét megbízhatósági problémák miatt nullázó Kimi Räikkönennel szemben, és mivel a Magyar Nagydíjjal együtt már csak 7 verseny volt hátra a 19 futamos idényből, rohamosan fogyott a Jégember ideje arra, hogy legalább szorossá tegye a küzdelmet.
A pénteki szabadedzések eredményeit torzította, hogy a 2003 és 2006 közötti időszakban a szezon közbeni tesztkorlátozást vállaló csapatok harmadik autót szerepeltethettek a versenyhétvégék első edzésnapján, az ezekben a kocsikban dolgozó erőforrásokkal pedig értelemszerűen nem kellett spórolni, így a tesztpilóták rendre gyorsabbnak bizonyultak az állandó versenyzőknél. Na persze csak akkor, ha elég tapasztalattal és/vagy tehetséggel rendelkeztek, és nem csak turistáskodni jöttek az F1-be, mint a 2005-ös Magyar Nagydíj első szabadedzésén a tartalék Minardit vezető Chanoch Nissany.
Az akkor mindössze három éve versenyző, Magyarországon élő izraeli üzletember a 42. születésnapján hatalmas lehetőséget kapott, miután a faenzai kiscsapatnál befizethette magát az első pénteki gyakorlásra, hogy aztán mozgó útakadályként funkcionáljon az F1-es pilóták előtt. A mezőny legrosszabb autójának számító Minardiban is túl nagy tapadásra panaszkodó Nissany mindössze 8 körig jutott, mielőtt elásta magát a Mansell-kanyar kavicságyában, de ki nem szállt a kocsiból, mert elfelejtette, hogy miként kell kivenni a kormányt, így a daru autóstul vitte a védőkorlát mögé. Leggyorsabb köre közel 13 másodperccel bizonyult lassabbnak a McLarent vezető Alex Wurz által elért legjobb időnél.
Nissany ténykedése már szemre sem volt F1-es mezőnybe való:
Feltámadó Schumacher, betliző Alonso
Mivel ez volt az az év, amelyben megtört a Ferrari évek óta tartó sikersorozata, és a maranellóiak a Magyar Nagydíjig csak a 6 autóval lefutott USA Nagydíjat tudták megnyerni (végül aztán ez is maradt az egyetlen győzelmük 2005-ben), a Hungaroringen sem számított senki kiugró eredményre tőlük. Főleg annak tükrében, hogy a Mogyoródon a mezőnyre váró forróság nagyon nem kedvezett az egyversenyes gumiszabályba csúnyán belebukó Bridgestone-nak.
Schumacher és Rubens Barrichello azonban már az első szabadedzésen jól mozgott, szombaton pedig annak ellenére folytatták a biztató szereplést, hogy a hétszeres világbajnok műszaki hiba miatt teljes egészében kihagyta a pénteki második tréninget. Azt azonban még a legvérmesebb Schumacher-drukkerek sem remélhették, ami az időmérőn történt: a 36 esztendős német közel egy másodperces előnnyel szerezte meg a pole pozíciót Juan Pablo Montoya McLarenje előtt, miközben a németországi kiesése miatt elsőként pályára lépő Räikkönen a poros pályán csak a 4. időt érte el, a továbbra is egyensúlygondokkal küzdő, a célegyenesre fordító kanyart kiszélesítő Fernando Alonso pedig csak 6. lett.
Schumacher meglepetéspole-ja után mindenki azt találgatta, hogy a német F2005-ösében hány liter üzemanyag van. Mint kiderült, nem sok, de annyira azért nem is kevés (a Ferrari az óriási előnyt látva utólag bánhatta, hogy nem tankolta meg egy kicsit jobban az autót), hiszen Räikkönen és a 3. rajtkockát megszerző Jarno Trulli is előbb állt ki tankolni a versenyen Schumachernél, de ne szaladjunk ennyire előre.
Red Bull-dráma az első körben
A 20. Magyar Nagydíjon gyakorlatilag az első körben több esemény történt, mint az egy évvel korábbi futamon összesen. A rajtnál Schumacher megtartotta a vezetést Montoya előtt, miközben a kolumbiai a külső íven támadó Trullival szemben védekezett, Räikkönen pedig ezt kihasználva feljött a harmadik helyre, hogy aztán a kettes kanyarban Montoyát is lehagyja.
Hátrébb eközben hatalmas volt a tülekedés: Barrichello eltalálta Trullit az egyes kanyar féktávján, a belső íven a kerékvetőre szoruló Alonso pedig megrongálta Renault-ja első szárnyát, amikor hozzáért Ralf Schumacher Toyotájához. De egyikük sem járt olyan rosszul, mint Christian Klien, akit Jacques Villeneuve pöckölt látványos bukfencbe. Noha a Red Bull RB1-es végül „talpra esett”, a jobb első kereke letört, az osztrák pilóta második Magyar Nagydíja így mindössze néhány száz méter után véget ért.
Az első F1-es szezonját taposó energiaitalos istálló szenvedései azonban nem értek véget, Alonso fityegő szárnya ugyanis a 11-es kanyar után leszakadt és a pálya közepére esett, a másik Red Bullban érkező David Coulthard pedig telibe találta azt, amitől az ő jobb első kereke is levált, a skót pedig az egyenesben pörögve a 12-es kanyar bukóterében állt meg.
Klien és Coulthard kiesése az első körben IDE KATTINTVA nézhető meg.
Manapság két ilyen baleset után biztosan beküldenék a biztonsági autót, az akkori norma azonban csak dupla sárga zászlós jelzést kívánt meg, amíg a két Red Bullt kiemelték a bukótérből és össze nem szedték a nagyobb törmelékdarabokat.
Sima McLaren kettős győzelem is lehetett volna
Miután Barrichello és Alonso is a bokszba hajtott az első kör végén szárnycserére, az eldőlt, hogy rajtuk csak egy versenymegszakítás vagy egy biztonsági autós fázis segíthet, azaz Räikkönen előtt felcsillant az esély, hogy 10 pontot faragjon az összetettben a spanyol pilóta előnyéből. A finn pedig rajta is volt az ügyön, hiszen tapadt az élen autózó Schumacherre, miközben mindketten körönként 1 másodperccel szakították le a harmadik helyezett Montoyát.
A tankolások sorát Räikkönen nyitotta a 12. körben, majd a 16. körben érkezett Schumacher is, aki ekkor még megtartotta a pozícióját a Jégemberrel szemben. A vezetést viszont Montoya vette át, és minél tovább maradt kint, annál egyértelműbbé vált, hogy ő három helyett csak két kiállást tervez. Végül a 23. körben látogatta meg a szerelőit, és a harmadik helyre tért vissza.
Räikkönen a második etapban már jóval komolyabb nyomás alá helyezte a lágy Bridgestone-okkal egyre jobban küszködő Schumachert, de az előzéssel kivárt a második tankolásig, amelyet a németnél egy körrel később ejtett meg, majd visszatért a tűzpiros Ferrari elé. Az élen viszont nem ő, hanem Montoya állt, és mivel mindegyiküknek egy kiállása volt még hátra, hamarosan az a kérdés kezdte el foglalkoztatni a nézőket, hogy a McLaren megcseréli-e a pilótáit, hogy a bajnoki pontversenyben jobban álló Räikkönen pontjait maximalizálja.
Ezt a kérdést végül az élet megoldotta, Montoya ugyanis a 41. körben lelassult, majd a differenciálmű hibája miatt leparkolta az MP4/20-asát a McLaren garázsában. Räikkönen ezután az autóra vigyázva kocoghatott el a célig, a vészesen fogyó gumikkal túlélő Michael Schumachernek ugyanis már Ralf Schumacher támadásait kellett visszavernie, ami sikerült is neki, és 0,6 másodperccel a Toyotával először dobogóra álló öccse előtt ért célba.
A további pontszerző helyeken Trulli, Button, Heidfeld, Webber és Sato volt a sorrend, míg Alonso csak a 11. helyen, körhátrányban, közvetlenül Barrichello mögött látta meg a kockás zászlót.
Kimi Räikkönennek ez volt az első és utolsó győzelme Magyarországon, míg a Hungaroringen négyszer diadalmaskodó Michael Schumacher aznap állt utoljára dobogóra Magyar Nagydíjon.
A teljes verseny 10 perces összefoglalója IDE KATTINTVA nézhető meg.
Ami a közvetítésből kimaradt
Sokszor vádolják manapság túlzott óvatossággal a Forma-1 éppen aktuális versenyigazgatóját, ám a 2005-ös Magyar Nagydíjon történt, akkoriban korántsem egyedülálló eset is mutatja, hogy egyáltalán nem alaptalan a jelenlegi hozzáállás a bukótérben ragadt, összetört, vagy csak simán félreállt autók mentésénél mutatott elővigyázatosság.
Manapság divat lett kritizálni a Forma-1-et azért, mert első ránézésre túlóvatoskodja a potenciálisan veszélyes szituációk kezelését, és inkább elhalasztja a rajtot, vagy 5 körön át a biztonsági autó mögött körözteti a mezőnyt, ha mondjuk túl vizes az aszfalt és fennáll a veszélye, hogy a pilóták többsége semmit sem fog látni versenytempónál. Persze az esőben versenyzés fontos része az autósportnak, és a jelenlegi helyzetet mindenképpen orvosolni kell, de így is előfordulnak más, olyan szituációk, amelyekért rendre megkapja a magáét az éppen aktuális versenyigazgató.
Sokaknak például nem tetszik, hogy manapság akár már egy műszaki hiba miatt félreálló autó mentésénél virtuális vagy rendes biztonsági autós fázis lép életbe ahelyett, hogy sima vagy dupla sárga zászló lengetése mellett mentenék a beavatkozók a kocsit. Mindez persze csak addig tűnik túlzott óvatoskodásnak, amíg egy újabb súlyos, akár halálos baleset nem történik, mint ahogyan történt a 2014-es Japán Nagydíjon. Akkor Adrian Sutil Sauberjét mentették ki a szuzukai beavatkozók, hogy aztán a darujukat telibe találja a szintén kicsúszó, a sárga jelzés ellenére nem a körülményeknek megfelelő mértékben lassító, az ütközés következtében halálos fejsérüléseket szenvedő Jules Bianchi.
Annak a balesetnek az eredményeként bevezették a virtuális biztonsági autós fázist az F1-ben, és ma már a legritkább esetben fordul elő, hogy egy félreálló vagy kicsúszó autó mentésénél ne alkalmazzanak legalább VSC-fázist, hogy se a mentést végzők, se a versenyzők ne legyenek kitéve indokolatlanul nagy veszélynek.
Évtizedeken át viszont a jelenleginél sokkal magasabb kockázat mellett dolgoztak a pályabírók és beavatkozók a Forma-1-es versenyeken, számos esetben pedig csak a vakszerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. A mostanra jóval alacsonyabbra került ingerküszöbünkkel hátborzongató visszanézni az olyan, korábbi versenyek felvételeit, amelyeken daruk, teherautók, mentőautók, pályabírók, beavatkozók jöttek be a pályára úgy, hogy közben a mezőny versenytempóval száguldott el mellettük. Előfordult, hogy még rajt utáni tömegbalesetnél sem küldtek be biztonsági autót, mint azt az 1994-es Német Nagydíjon láthattuk, az össze nem tört autók mentésénél vagy biztonságos helyre tolásánál pedig a versenyirányításban senkinek eszébe sem jutott, hogy ne lenne elég a dupla sárga zászló lengetése.
Mai szemmel elképesztően veszélyes helyzetek tucatjai fordultak elő versenyről versenyre. Ki ne emlékezne például arra, amikor Michael Schumachert ellentmondásos módon a nürburgringi pályabírók úgy tolták vissza az útra a 2003-as Európa Nagydíjon, hogy a Ferrari félig a kavicságyban, félig az aszfaltcsíkon állt, és még egy hatalmas daru is beszáguldott mellé a bukótérbe. Akkor ez fel sem merült, de ma visszanézve a műveletet döbbenetes, hogy a beavatkozók mindezt úgy tették, hogy közben annak a kanyarnak a féktávjához 300 km/órás tempóval érkeztek a versenyzők, és egyetlen hiba is elég lett volna a tragédiához.
Vagy amikor az 1999-es Monacói Nagydíjon Damon Hill alagút utáni sikánban Ralf Schumacherrel ütköző és megrongálódó Jordanjét mentették, a versenyt vezető Michael Schumacher szó szerint centiméterekkel kerülte csak el a pályáról utolsóként lerohanó beavatkozót. Vagy amikor a 2007-es nürburgringi esőkáoszban rögtön bement egy daru az első kanyar bukóterébe, miközben a folyóvá változó aszfaltcsíkról tehetetlenül repültek le vízre felúszó versenyzők. Vagy amikor a 2011-es Kanadai Nagydíjon a beavatkozók és beavatkozók azelőtt berohantak törmeléket szedni a biztonsági autós fázis alatt, hogy a teljes mezőny felsorakozott volna a Safety Car mögé, az egyikük pedig az út közepén esett hasra a versenytempóban az utcai Mercedest üldöző autók előtt. Vagy amikor Sergio Pérez a 2019-es Monacói Nagydíjon centikkel ment el a dupla sárga zászlónál a pályára berohanó beavatkozók mellett, és ha az egyikük az utolsó pillanatban nem torpan meg, szinte biztosan elüti őt a mexikói.
A sort kis túlzással a végtelenségig lehetne folytatni, és ezek ráadásul csak olyan esetek, amelyek a televíziós közvetítésben is látszódtak, miközben számtalan olyan, veszélyes szituáció is adódott az évek során, amelyekre legfeljebb a helyszíni nézők figyelhettek fel.
Ez volt a helyzet a 2005-ös Magyar Nagydíj rajtja után is a 11-es és 12-es kanyar közötti egyenesben, ahol a pályabíróknak úgy kellett takarítania a David Coulthard autójából és Fernando Alonso Renault-jának első szárnyából maradt törmeléket, hogy közben zajlott a verseny. Manapság egy ilyen eseménysorozat garantáltan biztonsági autós fázist eredményezne, akkoriban azonban a versenyigazgató nem tartotta ezt szükségesnek, így a beavatkozók dupla sárga zászló mellett kezdték meg a mentést, és a daru is ilyen körülmények között gurult be a 12-es kanyar bukóterébe, hogy kiemelje a skót pilóta összetört Red Bullját.
Ez már önmagában rendkívül veszélyes volt, hiszen műszaki hiba vagy csak egy komolyabb elfékezés esetén a mezőny állva maradt 18 tagjából bárki beeshetett volna a bukótérbe. Arról nem is beszélve, hogy a 11-es és 12-es kanyar közötti egyenes leginkább háborús övezetre hasonlított a Renault és a Red Bull szétszóródott törmelékei miatt, és ha bárki defektet kap, mert kivágja a gumiját az egyik éles szénszálas törmelék, biztosan a 12-es kanyar bukóterébe csapódik.
Ráadásul nem ez jelentette az egyetlen veszélyforrást, hanem az is, hogy a törmelékek eltakarítását is úgy kellett végrehajtania a beavatkozóknak, hogy közben a mezőny versenytempóban rótta a köröket, és mivel Fernando Alonso és Rubens Barrichello az első kör végén a bokszba hajtott első szárnycserére – azaz jócskán leszakadva követte a többieket –, 35-40 másodperces időintervallum rendelkezésre a törmelékszedésre.
Gondoljunk csak bele: úgy kell bő fél perc alatt a korlátot átugorva berohanni a pályára, ott minél több apró törmelékdarabot összegyűjteni, majd kifutni onnan, hogy közben Michael Schumacher és Kimi Räikkönen egymást kergetve száguld át a Hungaroring kanyarjain, és bármelyik pillanatban kilőhet a 11-es kanyarból, jóval 200 km/órás tempó felett.
Mindezek tükrében egyáltalán nem meglepő, hogy az egyik, a 3. körben a pályára igen későn befutó beavatkozónak kevesebb mint 2 másodpercen (!) múlt az élete, ennyivel azelőtt ugyanis még a 11-es kanyar kijáratán, az ideális íven állt, hogy Schumacher átrobogott volna az aszfaltcsík azon pontján. És még mielőtt felelőtlenséggel vagy vakmerőséggel vádolnánk őt vagy bárkit, aki hasonló helyzetbe került, nem árt kiemelni, hogy egyetlen pályabíró vagy beavatkozó sem rohanhat be a versenyirányítás engedélye és utasítása nélkül, a 11-es és 12-es kanyar között törmeléket szedő beavatkozók tehát mindannyian csak a dolgukat végezték úgy, ahogyan azt az FIA akkor elvárta tőlük, és igyekeztek minél jobban minimalizálni a kockázatát annak, hogy valakinek a gumiját kivágja egy törmelékdarab.
A Schumacher útjából másodpercekkel a Ferrari érkezése előtt elfutó beavatkozó is csak minél gyorsabban próbálta elvégezni a feladatát, de belegondolni is rossz, hogy mi történt volna, ha – miként az a 2011-es kanadai futamon ugyanezt a munkát végző kollégájával megesett – elcsúszik, és a hétszeres világbajnok a tempós jobbosból érkezve hirtelen szembe találja magát egy földön fekvő emberrel…
Úgyhogy, amikor manapság a közvetítéseket nézve azon bosszankodunk, hogy miért kellett biztonsági autós fázissal belenyúlni a futamba, miközben az adott helyzetet meg lehetett volna oldani sárga zászló mellett is, jusson eszünkbe, hogy a versenypályákon szolgálatot teljesítők és a versenyzők testi épsége mindennél fontosabb, és bár a motorsport mindig veszélyes marad, ahol csak lehet, mindenkinek kötelessége a minimálisra csökkenteni a kockázatot.
Az esetről készült nézői felvétel alább tekinthető meg: