back to top
KezdőlapFormula 1Tsunoda F1-es bemutatkozását a junior bajnokságok segítették

Tsunoda F1-es bemutatkozását a junior bajnokságok segítették

-

Yuki Tsunoda úgy gondolja, hogy a junior bajnokságokban mutatott gyors fejlődése segített neki abban, hogy most a kevés tesztnap ellenére is hamar alkalmazkodni tudott új autójához, az F1-es AlphaTaurihoz.

Tsunoda 2018-ban megnyerte a japán F4-es bajnokságot, majd 1-1 évet töltött Formula 3-ban és Formula 2-ben. Idén pedig debütálhat a Forma-1-ben.

Persze minden újonc jobban örülne, ha az első éles F1-es versenyük előtt többet tesztelhetnének, a fiatal japán nem esett kétségbe.

„Két évvel ezelőtt első alkalommal érkeztem Európába, Formula 3-ba, szóval a legtöbb pálya új volt számomra” – mondta Tsunoda, aki a második leggyorsabb volt a szezon előtti teszten.

„Csak egy szabadedzés volt, aztán jött is a kvalifikáció és jól kellett szerepelni, meg kellett próbálni pontokat gyűjteni a versenyen.”

„A Formula 3-as szezon elején egy kicsit küzdöttem azzal, hogy mielőbb megszokjam a pályákat és nem tudtam kellően az autó beállításaira és a saját vezetési stílusomra fókuszálni.”

„Ez a nehéz helyzet könnyebbé tette az alkalmazkodást Formula 2-ben, nagyon hasznos volt ez a tapasztalat.”

„És ez a két év, Formula 3-ban és Formula 2-ben, az autókhoz való alkalmazkodás, a tapasztalat, igazán hasznos volt a Forma-1-be érkezésem kapcsán is, különösen így a szezon kezdetén, szóval ez kifejezetten hasznos.”

2014 óta, Kamui Kobayashi szereplése óta Tsunoda az első japán az F1-es mezőnyben, és nagyon örül a hazai támogatásnak.

„Nagyon sok üzenetet kapok japán rajongóktól, főleg a közösségi oldalakon” – mondta.

„Már tudom, miként reagálnak arra, hogy a Forma-1-ben vagyok, különösen hogy az elmúlt hét évben nem volt japán versenyző a Forma-1-ben.”

„Határozottan izgatottak, én is izgatott vagyok, szóval nagyon várom már, hogy Suzukába menjünk idén, és japán rajongók előtt vezethessek.”