Yuki Tsunoda már nagyon várja, hogy tanulhasson csapattársától, Pierre Gasly-től, akit hihetetlen tehetségnek tart.

A japán versenyző, akit a Honda is támogat, idén debütál a Forma-1-ben, tavaly a harmadik helyen zárt a Formula 2-es bajnokságban.

Elsődleges mérce értelemszerűen a csapattársa, Pierre Gasly lesz számára, aki tavaly egy győzelmet is szerzett.

“Pierre igazán gyors és már van egy F1-es győzelme” – mondta Tsunoda. “Az elsődleges célja minden versenyzőnek az, hogy legyőzze a csapattársát, de őt nehéz lesz legyőzni.”

“Emlékszem, mikor láttam őt versenyezni Japánban, a Super Formulában, én pedig Formula 4-ben voltam. Majdnem megnyerte a bajnoki címet első Japánban töltött évében, ami nagyon nehéz, főleg európai versenyző számára.”

“Ő egy hihetetlen tehetség és izgatottan várom, hogy megtanuljak tőle mindent, amit csak tudok, ebben a szezonban.”