back to top
KezdőlapFormula 1Túl hajlékony a Mercedes új szárnya? A Red Bull ellenőrzést kér az...

Túl hajlékony a Mercedes új szárnya? A Red Bull ellenőrzést kér az FIA-tól

-

A Kanadai Nagydíjra nagy fejlődés volt megfigyelhető a Mercedes teljesítményében, amit a csapat nagyrészt az új első vezetőszárny jótékony hatásainak tulajdonít. A Red Bull meg akar győződni róla, hogy biztosan szabályos-e az új elem.

A Mercedes a szezon első harmadában csak elvétve tudta beleütni az orrát a Red Bull, a McLaren és a Ferrari dolgába, a csapat a negyedik helyre csúszott az erősorrendben, és nyolc futamon keresztül még dobogót sem szerzett. A Monacói Nagydíjra aztán megérkezett egy példány az új első vezetőszárnyból, amibe nagy reményeket fektetett az istálló: az elem akkor Lewis Hamilton kérésére George Russell autójára került fel, de az előzésre napjainkban már alkalmatlan utcai pályán mérsékelten tudott csak megmutatkozni a hatása, a brit az 5. lett.

Hamilton is kérhette volna az új szárnyat, aminek a hiánya miatt panaszkodik, de nem merte

Montrealra már Hamilton is megkapta az új szárnyat, az autók tempója pedig erre a hétvégére látványosan feljavult: Russell megszerezte a pole-t, a futamon 20 körön át vezetett, végül pedig az idei első dobogós hely is meglett általa, miután a hajrában a 4. helyre szorította Hamiltont.

Az esős-száraz körülmények között a futam több pontján a Mercedesek tempója egy szinten volt a McLarenekével és a végül győztes Max Verstappenével, ami magabiztossággal tölti el a csapattagokat a folytatásra.

A Formu1a.uno értesülései szerint azonban a Red Bull most kérelmet nyújtott be az FIA technikai szakosztályához, amelyben arra kérte a szövetséget, hogy vegyék alaposabb vizsgálat alá a Mercedes új első szárnyának hajlékonyságát. Az ominózus szárny természetesen teljesítette az FIA statikus tesztjeit a hétvége során, így nem is kérdőjeleződött meg a verseny végeredménye. A merevségi teszteket azonban állóhelyzetben végzik, s nem ez az első alkalom, amikor egy csapat kapcsán felmerül annak gyanúja, hogy menet közben, a légáramlatok hatására az első vezetőszárnya nagyobb mértékben elhajlik, mint azt a szabályok engednék – ezzel aerodinamikai előnyt adva az autónak. A múltban legtöbbször éppen a Red Bull autóit övezték ilyen gyanakvások.

Horner: A visszafejlesztett Red Bull is jobb, mint a továbbfejlesztett Mercedes

A Milton Keynes-i istálló által benyújtott kérvény nem feltétlenül jelenti azt, hogy illegálisnak tartják a Mercedes újítását. A csapatok gyakran élhetnek ezzel az eszközzel, ha egyszerűen maguk is át szeretnék venni a rivális által bemutatott újítás koncepcióját, de mielőtt belefognának a fejlesztésbe, leellenőriztetik az FIA-val, hogy biztosan legális-e az elem. Ha nemleges választ kapnak, nem kell rá extra erőforrásokat fektetniük, és az ellenfelet is visszakozásra késztetik, ha pedig elfogadott, talán a saját autójukon is hamarosan feltűnik valami hasonló.