back to top
KezdőlapFormula 1Úgy tűnik, hogy Baku is csúszni fog, Kanadában kezdődhet a szezon?

Úgy tűnik, hogy Baku is csúszni fog, Kanadában kezdődhet a szezon?

-

Az új-koronavírus járvány masszívan rátelepedett a világra, mindenre hatással van, ez alól pedig a Forma-1 sem kivétel.

A szezonnak a tervek szerint március 15-én kellett volna kezdődnie, de az első hét futam már hivatalosan is elmaradt/elmarad. Az ausztrál és a monacói versenyt törölték, míg a bahreini, vietnámi, kínai, holland és spanyol futamokat egyelőre elhalasztották, bár a Holland Nagydíj szervezői már jelezték, hogy valószínűbb, hogy idén nem lesz pótolva a verseny.

A Motorsport-Total.com értesülései szerint azonban Baku városa egy mai megbeszélésen döntött arról, hogy ők is elhalasztják a versenyüket, melyet június 7-én rendeztek volna és egyelőre csak halasztásról beszélnek, nem végleges törlésről.

Azért is döntöttek így, mert Monacóhoz hasonlóan, mivel utcai verseny, a futamhoz szükséges infrastruktúrát, úgy, mint például paddock és tribünök, a verseny előtt szokták felépíteni, azonban a különféle korlátozások miatt most ezek építését sem tudnák elkezdeni.

Amennyiben hivatalosan is bejelentik a bakui halasztást, az azt jelenti, hogy jelen állás szerint az idei szezon a június 14-i Kanadai Nagydíjjal kezdődne.

Sosem volt még egyébként ilyen késői F1-es szezon kezdés. Ezt a „rekordot” eddig az 1951-es szezon tartotta, amely május 27-én kezdődött Bremgartenben, Svájcban.