KezdőlapFormula 1Új időpontban kezdődnek idén a Forma-1-es futamok

Új időpontban kezdődnek idén a Forma-1-es futamok

-

A Forma-1 hivatalos weboldalán tette közzé, hogy idén módosulnak az elmúlt pár évben megszokott kezdési időpontok.

A Liberty Media a Forma-1 átvétele után az egyik első intézkedése az volt, hogy az addig megszokott délután kétórás futamkezdési időpontokat eltolta 15:10-re. A három órás kezdést elsősorban az amerikai tévénézők miatt választották, míg a 10 perces csúszást pedig a tévé társaságok miatt.

Január elején röppent fel elsőnek, hogy az átalakult betétfutamok versenyprogramra nagy eséllyel változást vonhat maguk után az F1-es időbeosztásban is.

Az FIA és a Forma-1 által ma kiadott beosztás alapján pedig a futamok ismételten óra egészkor kezdődnek majd, ám nem tértek vissza a hagyományos kettő órára. A futamok jelentős része helyi idő szerint három órakor rajtol majd el, ami tíz perccel jelent csupán hamarabbi kezdést az eddigiekhez képest. A döntés hátterében az áll, hogy nem volt bizonyíték a tíz perccel későbbi kezdés pozitív hatására, ráadásul a bajnokság résztvevői sem szívlelték ezt.

Noha a csapatok a megbeszéléseken szerették volna, ha visszatérnek az eredeti időpontba, végül a Liberty Media egy köztes utat választott és délután három órát jelölte ki általános rajt időpontnak. Így valamennyi európai futam – kivétel Baku – délután háromkor rajtol, az Azeri Nagydíj viszont kettőkor.

Az éjszakai futamok közül Bahreinben este hatkor, Szingapúrban este nyolckor míg az idén bemutatkozó Szaúd-Arábiában pedig este hétkor lesz a rajt.

A kiadott táblázatból pedig az is látszik, hogy biztosan rövidebbek lesznek a pénteki edzések, a kétszer 90 perc helyett kétszer 60 perc lesz az időtartam és az első edzések óra harminckor kezdődnek majd.