back to top
KezdőlapFormula 1Új motort épít a Mercedes

Új motort épít a Mercedes

-

Andy Cowell elárulta, a Mercedes „lényegében vadonatúj” motort épít a 2018-as F1-es szezonra.

A turbóhibrid korszak 2014-es kezdete óta a Mercedes vitte a prímet erőforrások terén (meg voltaképpen minden másban is), habár a 2017-es szezonban a Ferrari és az év vége felé a Red Bull bejelentkezett a Mercedes-hegemónia megtörésére. A stuttgarti alakulatnak mindent mozgósítania kell, ha 2018-ban is folytatni szeretnék a diadalmenetet; ebbe beletartozik a Mercedes-erőforrás is, ami…

„Lényegében vadonatúj lesz” – avatta be a nagyközönséget Cowell az idei tervekbe. „A jelenlegi modell már a 20. versenyét teljesítette; szezon közben számos frissítésen ment át, amelyek után körvonalazódni látszik, mit kell tennünk a teljesítmény fokozásához, illetve az általános motorbeli súrlódás és elektronikus veszteségek kiküszöbölésére.”

A motorformula már az ötödik évében jár, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne több és több erőt kisajtolni az erőforrásokból.

„Minden egyes új motor vagy új fejlesztés újabb tananyagként szolgál” – folytatta Cowell. „Ami azonban igazán frusztráló, hogy minőségromlás veszélye nélkül nem tudod az újonnan tanult ismereteket kiaknázni: csak a koncepció lefagyasztása után kezdesz el dolgozni a motoron, majd ezzel mész versenyezni, de a munka közben tanultaknak csak később lesz foganatja. A megfigyelésen, elemzésen és emlékezésen alapuló ismeretszerzés roppant fontos, mert így a következő motorkoncepció felvázolásának idejére már rengeteg ötletünk lesz. Némelyik ötlet apró, csak egy kis finomítás az egyébiránt kiforrott területeken; mások alapvető fontossággal bíró ötletek: az égési folyamat, súrlódáscsökkentés, vagy új anyagok, amelyek növelik a megbízhatóságot; megint mások véletlenszerűen jutnak eszünkbe. Még nem értük el a fejlődési ciklus végét, még ha csak egy jó adag öt ezredesmásodpercnyi előrelépésről beszélünk is. Előfordulnak olyan kellemes meglepetések is, amikor például azt hitted, hogy valami 2 kW többletet jelent majd, de végül ennek ellenkezője hozza meg a kívánt eredményt. Minden a kísérletezésen múlik, és a tesztlétesítmény ebből a szempontból kulcsfontosságú. Tudnod kell, pontosan mit akarsz megmérni, de a előrelépés mértékének tényleges észleléséhez szükséged van egy hihetetlen finom szenzorokkal rendelkező próbapadra és egy jól kialakított tesztelési eljárásra, amelyek nélkül sosem lennél képes kiválogatni a hasznos adatokat az általános tesztzajból.”