back to top
KezdőlapFormula 1Újabb fejlesztésekkel érkezik a Hungaroringre a Ferrari

Újabb fejlesztésekkel érkezik a Hungaroringre a Ferrari

-

Mattia Binotto megerősítette, a Ferrari új aerodinamikai fejlesztésekkel érkezik meg a Magyar Nagydíjra.

A Scuderia az elmúlt versenyeken is finomított konstrukcióján, ám a múltheti Német Nagydíjon mégis meghibásodások sora érte utol a versenyzőket. Az időmérőn vérzett el Vettel és Leclerc is, a német versenyzőnek a turbóval akadtak gondjai a Q1-ben, mért kört sem tudott teljesíteni, míg a monacói pilótának a Q3-ban kellett idő előtt autójából kiszállni, mert az üzemanyag adagoló meghibásodott az SF90-ben.

A svájci-olasz csapatfőnök azonban reméli, ezen a héten tisztább képet kapnak afelől, melyik fejlesztésük jött be és melyik nem, valamint abban is bizakodik, hogy a Hungaroringen nem fogja őket hátráltatni már semmi sem.

,,Fontos lenne számunkra az, ha megerősítést nyerne az a feltételezésünk, hogy az autónkat jó irányba sikerült fejlesztenünk. Számítunk azon elemekre is, amit nemrég tettünk fel a konstrukciónkra, valamint az új aero fejlesztésekre is kíváncsiak vagyunk. Természetesen az egyik legfontosabb feladataink közé tartozik kiküszöbölni a megbízhatósági problémákat, továbbá meg akarjuk akadályozni azt, hogy a jövőben előforduljon hasonló eset.”

Binotto szerint a Hungaroringen ha valaki győzni szeretne, akkor ahhoz az autó megfelelő hűtésére és jó gumi menedzselésre lesz szüksége.

,,Budapesten a megfelelő hűtés kulcsfontosságú szerephez jut, valamint a leszorítóerő is fontos tényezőként köszön vissza.  Az abroncsok nagy terhelésnek lesznek kitéve, ugyanis a pálya olyan kanyarokkal rendelkezik, ami komoly munkára fogja a Pirelliket, így már az időmérőn egy kör alatt is bajba lehet kerülni.” –nyilatkozta a Ferrari csapatfőnöke.