back to top
KezdőlapFormula 1Kritizálják a törölt versenyt: Imolát eleve csak a politikai tőke tartja az...

Kritizálják a törölt versenyt: Imolát eleve csak a politikai tőke tartja az F1-ben?

-

A rangidős újságíró bizonyos szempontból örül, hogy itt nem lesz verseny idén.

A Forma-1 lefújta a hétvégi versenyt a természeti katasztrófa sújtotta olaszországi Emilia Romagna régióban. Imolában idén szinte biztosan elmarad a futam, mert bár a 2023-as törlés nem hivatalos, aligha találnak neki helyet a naptárban.

A Racingnews365.com-nál dolgozó rangidős újságíró, Dieter Rencken ugyanakkor egy jegyzetben megemlítette, hogy a tradicionális helyszín helye alapvetően is megkérdőjelezhető a versenynaptárban, ahová 2020-ban váratlanul, a járvány miatti átszervezések eredményeként került be ismét, és bent is ragadt.

Vészhelyzet hiúsítja meg az F1-es futamot, de volt már ennél is extrémebb törlés

A körülményekre általában nagy hangsúlyt fektető Rencken emlékeztetett rá, hogy az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali Imolában született, bankárként dolgozó édesapja befolyásos politikusokkal is kapcsolatban állt. Ő maga az itteni versenypályán sportbíróként kezdett dolgozni az autósportban, mielőtt a Ferrarihoz került és egyre feljebb lépkedve a ranglétrán eljutott mostani pozíciójába.

„Ezek az okok magyarázhatják, hogy Imolának elnézik az alacsony színvonalú létesítményeket? Csak Domenicali tudja a választ, de jusson eszünkbe: tavaly az F1-ben dolgozók autóját traktorral kellett kihúzni a mocsaras parkolóhelyekről. A közlekedés szervezése szörnyen rossz” – írta Rencken.

„A VIP vendégeknek sáron és szurkolói területeken keresztül kell elbotorkálni a nekik fenntartott helyre. A létesítmények nem érik el az F1-es világbajnoksághoz szükséges szintet, a fejlesztésre vonatkozó felhívásokra csak bocsánatkéréssel reagálnak.”

Így reagáltak a csapatok és a versenyzők az imolai futam törlésére

„A sajtóközpont a bokszutca felett helyezkedik el, így könnyen le lehet jutni onnan a paddockba. Idén azonban az F1 vendéglátó területként használja a VIP vendégeknek, miközben a médiának egy kisebb sátorban kellett volna dolgoznia a pálya mellett, ahonnan aluljáróval közelíthető meg a paddock. A helyi sajtóban megjelentek panaszok is, hogy elutasították az akkreditációjukat a helyhiánya hivatkozva, és az volt a fontos, hogy a fontos embereket elégedetté tegyék.”

„Ebből a szempontból szerencsés, hogy törölték a versenyt, mert nem tudjuk, milyen zajártalom ért volna bennünket. A lényeg, hogy Imolában képtelenség egyszerre fogadni a VIP személyeket és a médiát. A szálláskínálat olyan szerény, hogy az F1-ben dolgozók és a rajongók közül sokan a 90 kilométerre lévő Riminiből jöttek volna a pályára. Mégis, az F1 inkább arról beszél, hogy a gumimennyiség csökkentésével csökkentse a karbonlábnyomot…”

Hozzá kell tenni, hogy Rencken dél-afrikai származású, és a bejegyzésének végén kitér rá, hogy Imolának a rossz infrastruktúra miatt nem lenne helye a bajnokságban, és ha kitennék, tavaszra hozhatnák a Belga Nagydíjat, aminek eddigi időpontjában a Dél-afrikai Nagydíj is visszatérhetne.