KezdőlapTouring CarDTMVáltozás történt a bajnokság élén a DTM-ben!

Változás történt a bajnokság élén a DTM-ben!

-

Háromból három DTM versenyt nyert eddig Zolderben René Rast, ezzel pedig átvette a vezetést a bajnokságban Nico Müllertől.

Müller nyolcadik helyről rajtolt, míg riválisai – Frijns és Rast – a harmadik, illetve az első rajtkockából vághattak neki a futamnak.

A svájci rögtön az első körben összeakadt Newey-val és Glock-kal, ez pedig visszavetette őt 14. helyre. Az ütközések miatt az első kört követően be is hívták a biztonsági autót.

A DTM eddigi éllovasa az újraindításnál többet is előzött, Rockenfeller kiállása, van der Linde és – a Duval helyére beugró le mans-i veterán – Benoît Tréluyer büntetései pedig további pozíciókhoz juttatták őt. Jamie Green pedig Eng által forgott meg, amiért az osztrák büntetést is kapott.

Frijns átugrotta Habsburgot a kiállásoknál, és egy ideig Rastra is közeledett. Egyszer azonban lecsúszott a pályáról és lemaradt a németről.

Ezek után a mezőny elején nem változott a sorrend, Müller viszont tovább zárkózott fel, egészen az ötödik helyig, de nem tudott elmenni az előző versenyen első pontjait megszerző Fabio Scherer mellett.

A bajnokságban jelenleg Rast vezet 10 ponttal Müller, 15-tel pedig Frijns előtt.

A verseny végeredménye:

# Versenyző Autó Különbség
1 ?? René Rast Audi
2 ?? Robin Frijns Audi +0.877
3 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT +22.790
4 ?? Jonathan Aberdein BMW +26.462
5 ?? Fabio Scherer Audi-WRT +34.695
6 ?? Nico Müller Audi +35.154
7 ?? Harrison Newey Audi-WRT +36.041
8 ?? Jamie Green Audi +42.515
9 ?? Timo Glock BMW +42.982
10 ?? Marco Wittmann BMW +1:11.634
11 ?? Lucas Auer BMW +1:14.729
12 ?? Philipp Eng BMW +1:17.833
13 ?? Sheldon van der Linde BMW +1:18.323
14 ?? Benoît Tréluyer Audi +1 kör